Nem kell már vers s nem kell rím
a szelíd szót sem hiányolja senki
szívesen papírt sem koszol vele
hisz tudja, ebből nem fog enni.

Csak állnak a kötetek a polcon,
nyugtalanul kéz nem babrálja
a porosodó sort, rendet nem bont,
nem keresi mottóját, így nem is találja.

Kétségek nem gyötrik, arca kisimul,
gondolkodás terhét levetette,
elégedetten dől hanyatt a semmibe,
már bármit megtehet, amihez lenne kedve.

Életfelfogását kőbe vési az utókornak,
átoktól még véletlen se szabadulhasson,
örvénybe görnyedve merüljön alá,
a múlt apostola még uralkodhasson.

Ne legyen ellenpont, ne legyen kontraszt,
emberarcú az egységet fel ne bomlassza,
s aki varázsából kitörve más utat választ
fogcsikorgatva egy életre elátkozza.

 Halkan elaludtam.
Azt hittem.
Horkolásom uralni nem tudtam,
s a fél iroda nevetett.

Ugyanez az eset értekezleten is
kicsit nagyobb plénum előtt,
hortyogás mellett motyogtam is,
így alakítottam a képviselőt.

Hitelesen rezegtettem cimpámat
horkantásom értelemmel bírt,
sikeresen interpelláltam,
aki hallotta nem nevetett, sírt.

Nyársként magam elé tartva
tollam hegyét haladok
töretlen számítva a harcra,
hisz a béke az álmok
dobozába kerül nemsokára
s addig pihen majd ott,
míg fel nem pattan zárja,
ha megírom a varázslatot.

Nyársként magam elé tartom
s döfök, nem várva csapást,
ha az ellent megpillantom.
Csak így nyerhetek csatát.
A hazugot szaván fogom,
könnyen megy ez ma már,
nyelvét tintával sározom,
így hallgat s hallgatása a halál.

Akkor, ha majd értő, árgus szemek
éhesen, kíváncsin vizslatják
új születik, vagy ósdi igék pattogva
hófehér parketten táncukat járják,
majd akkor leszek
- nem elégedett bár -
csak nagy eszméket kapkodva
firkáló bohóc-mesélő ki önjár.
Elhomályosítani valahány szemet
igyekszik, mert hajtják
démonok fogukat csattogtatva
s hogy szétszabhassák húsát.
Alig várják remegve.
S ha szellemem is szomjúzzák
írom a verset újólag majd!
Akár megvetik, akár imádják.

"Akkor...ha szellemem nem  tágít ... írom a a verset... majd!"

"Akkor ... írom a verset ... majd!"

Akkor... a verset...majd!

" Amikor ... majd!"

"... majd!"

" ...!"

...

Minden sor felesleges
fájdalmas
esetleges
leírni ezért kár
mondja ezt egy szamár.

Se kedvem, se tehetségem
beláttam
a bazárt ezért bezártam.
Ajtaján a vaslakat,
forrás többé nem fakad.

Utálat és szégyen
a társam
így van ez már régen
csak hazudni egyszerűbb volt,
többé nem teszem.Kész.Pont.

Nem lehet megfelelni.
Meg kell-e felelni?
Kell-e kérdést feltenni,
vagy el kell szépen feledni?

Meg akartam felelni.
Nem akarták kivárni.
Lehet nekem kiválni,
vagy kezdjek én is piálni?

Egy rövidke versre
mindig akad idő,
hiányozhat ihlet
kedv, mondanivaló
csupán a vers,
az nem pótolható.

A verssel szemben
támasztott igény:
legyen tele verssel
minden más kihagyható
csak maga a vers nem.
Minden egyéb hazudható.

Lám a rövidke vers
nyúlik, mint a tészta
micsoda piszok szerencs'
a bizonyítás sikerült
az első betűtől az utolsóig
el sem telt még három perc.

Nézem a naptárat
Valentinnek napján
tartom koponyámat
még helyén van talán.

Ekkora baromság
és begyűrűzött ide
győz a fantáziátlanság
mézes máz kell nem ige.

Csöpögős, ragadós
megposhadt szirup
lassú tűzön melegítve
vigyázz, hamar kifut!

Aztán nem csak e nap,
hanem az évben mind
lesz nyálkától nedves,
kedves mese nincs.

Fogd a dudvád,
nesze a bonbonod
a virágos vigyorog
holnap meg kidobod.

Értelme kábé ennyi,
bár pont ebben keresnénk,
igyekszem kiheverni,
de akkut e betegség.

Megfertőztek engem is
gonosz amerikánusok
szív alakú bombát vettem
s jól teszem, ha elfutok.

Kiszaladok a tisztásra,
a vadak közé végleg,
hozzám hasonló marhákra
ki kíváncsi még, de tényleg?

Minimum, hogy jó napot
és viszontlátásra
ha ennyit nem kapok
elmehet a pi...fenébe.

Van az a szint, amire
én is azt mondom: elég.
Fájdalom, hogy egyre
gyakrabb az alkalom
felkínálja magát erre.

Bárányból farkassá leszek,
aki bárkit széttépne.
Lassan teljesen megveszek
a nyálas vírusgazdáktól
és a téglafalnak megyek.

A húrt élvezettel feszítik,
miközben nem csinálnak semmit
kusza ötleteiket terítik
és már bemocskolták a földet.
Már csak a Jóisten segít itt.

Ők arra születtek
parazitákkal versenyezzenek
és általában nyernek
három fejhosszal
látva azt a porban fetrengek.

Mert átkozott a föld és porlik,
ahol naponta tapodnak
mit kilélegeznek rettentően bűzlik
hiszen egész belsőjük rohad
de gennytársaik tűrik, csak tűrik.

Van az a szint, amit el nem tűrök
elviselni hajlandó nem vagyok
a velük töltött pillanatok tőrök
szűzies testem szerteszabják 
s kivérezve a kilátástalanságba dőlök.

Most barátom beavatlak
a nagy titokba.
Másoknak szánt soraidat
miként vessed papírra.

A papír elengedhetetlen,
de e tintával teli üveget
jobb, ha szépen megfejed,
másként a jövő elfelejt.

Fogd meg szépen a kupakod
tekerd, de ki ne loccsanjon!
Jól van! Vedd a pennát kézbe most!
Ne kíméld a papírost!

Mártsd az üvegbe a szárat újra
kend a szélére, ne maradjon rajta!
Mert, ha lecsöppen, születik egy paca,
később ez megoldhatatlan probléma.

De, ami igazán fontos, el sose feledd
helyén kell, hogy legyen eszed, szíved.
Ha ez sikerül, messze repül híred,
halkan rebegik neved a hívek.

Ennél többet ugyan mit is akarnál,
hiszen alig vagy előbb egy szamárnál,
ha versírást tanulnál nálamnál,
ahelyett, hogy Adyt, Józsefet olvasnál.

Szabadíts meg a gonosztól!
De mindegyiktől kérlek!
Onnan a sarokból is néznek.
Tüntesd el őket gyorsan,
mert iszonyúan félek!

Szabadíts meg a gonosztól!
Utamból ki nem térnek,
csak vizsgálgatnak, mérnek.
Tüntesd el őket gyorsan,
mert iszonyúan félek!

Szabadíts meg a gonosztól!
Ha csúnyák és akkor is ha szépek,
hazug hangon dalolnak, regélnek.
Tüntesd el őket gyorsan,
mert iszonyúan félek!

Szabadíts meg a gonosztól!
Úgy tűnik barátok és testvérek,
hiénák és vérszívó denevérek.
Tüntesd el őket gyorsan,
mert iszonyúan félek!

Szabadíts meg a gonosztól!
Ha pénzük van és ha szegények.
Akkor is, ha hoznak, vagy visznek.
Tüntesd el őket gyorsan,
mert iszonyúan félek!

Szabadíts meg a gonosztól!
Nem mások ők, mint emberek
férfiak és némberek.
Tüntesd el őket gyorsan,
mert iszonyúan félek!

Szabadíts meg a gonosztól,
vedd el józan eszemet,
higgadt ítélőképességemet!
Tüntesd el őket gyorsan,
mert iszonyúan félek!

Néha igen, néha nem.
Gyakrabban nem,
mint igen,
de ha mégis lehet
általában nem merem,
Mit tegyek?

Ha nem lehetne, amit de
merném-e,
amit megteszek?
A mindennapok kényszere,
vezet-e,
vagy a józan eszem?

Emlékszem másnap
ugyanilyen ocsmány
esős nap volt.
Ilyenkor csak azok ásnak,
akiknek muszáj
és nekem az volt.

Nem volt túl mély a gödör,
nem is láttam rendesen,
a cseppeken át
elhelyezni nem volt gyönyör
a testét meredten,
mint a legjobb barát.

Aztán követ görgettem
a fejéhez, hogy tudjam
merre látna, ha élne
szemén nem földdel
amivel sietve betakartam,
mintha dideregne.

Én remegtem pedig
a tapintatlan ökör,
ki őt cserbenhagyta.
Mind a mai napig
a bűntudat gyötör:
nem voltam érdemes gazda.

Egy ember jött álmomban.
Szótlan volt, leszegte fejét
arcát nem mutatta
azóta kíváncsiság emészt.

Leült ágyam sarkára,
súlyát az epeda meg nem érezte,
kíváncsi volt lázas álmomra
és közben lepedőm összevérezte.

Meséltem volna, torkomon
hang kiszökkenni nem mert
nem ismerte fel bennem a szónokot
lassan felállt, majd elment.

Az ajtóban visszafordult
s már kérdést formáltam nyelvemmel
a zár csikordult, az ajtó feltárult
én abban a pillanatban felébredtem.

Ziháltam, mint űzött szarvas
magamat nyugtatgattam gyengéden
szépen lassan kifújtam magam
és beletenyereltem az alvadó vérbe.

Valamit kellene már csinálni vele.
Megint nem megy és ez a harmadik
alkalom ezen a héten.
Mindent megértek és elhiszem nektek,
de így egyáltalán nem lehet dolgozni
hát feleslegesen beszélek!?

Jó, jó, de meddig várjak az ég szerelmére?!
Igen, mi is le vagyunk terhelve...
… és a garanciális szerződés minek van?
Engem nem érdekel miért nem ér rá a héten
magyarázatot adnom a főnökömnek kell,
miért nem készült el a rám bízott munka.

Akkor sértődj meg, egy fikarcnyit sem érdekel!
Ez a munkaköri feladatod cseszd meg!
Nem nekem teszel szívességet.
Nem vagy a babám, mi az, hogy nem kértelek
esdekelve, földön csúszva, szépen?
Fogom oszt kihajítom az egész gépet.

Én akkor is mondtam, hogy ne ezt vegyük meg.
Persze akkor sem hallgattatok rám,
most tessék itt szívunk.
Hogy használja, azért van az embernek esze
s ti nem tettétek, ezért oly magas a „vám”.
Együtt nem nevetünk, csak sírunk...

Bánatosan sírdogál a hegedű
kecses torkát durva kezek
csak szorítják szorítják.
A húrokon játszani nem egyszerű,
de temérdek gyakorlással lehet
persze csak, ha akarják, akarják.

Vidáman sikolt fel a hegedű
minden húrját értő kezek
lefogják, jól lefogják.
Szóra bírni ó, mily nagyszerű,
s dallamát hallva csak nevet
aki a hangjegyek közt rendet vág.

Csak ülök gombokat nyomkodva
olykor bátortalanul,
máskor merészen
egyfolytában gondolkodva
mi miért így alakul;
egészen nem értem.

Mert lehetett volna éppen
egészen másképpen,
vagy ellenkezőleg
de már nem is vagyok biztos ebben;
mást gondoltam s tettem
mint utána előzőleg.

És persze ennek nem lehetett
más eredménye, mint ami elmaradt,
vagy megvalósult
az ember ezen gyakran elmereng
aztán helyesel, vagy épp tagad
esetleg makog mókusul.