Van, amiről nem szívesen beszélek.
Arról mindenki tud érdekességképpen.
Amit fennhangon hirdetnék,
mintha észre sem vennék.

Hol a hiba a kréta körül, bíz azt én nem tudom.
S azt se, zöld lesz-e a leeső fehér, ha feldobom.
Az biztos, a világ szövevényes rejtélyekkel teli
és az is, ki titkom kifecsegte, fogát hamar elveszti.

Erőszakos én? Na ne vicceljünk már!
Nálam cukibbat a föld a hátán
talán soha az életben nem hordott,
vagy ha igen, igen halkan morgott.

Erre tekintettel szabadszájúságomért
meg ne haragudjanak rám az istenért!
Ha tapasztalhatóak mégis földrengések,
azért töredelmesen bocsánatot kérek.

A szomszédom egy igazi tálentum.
Nem oly ügyes, de nyom annyit.
Az agya.
De csak annyit.

A szomszédom egy igazi úri hölgy.
Nem köszön, nem bólint.
Csak, ha elé állok.
Akkor vonyít.

A szomszédom se hall, se lát.
Szemeteszsákot ajtaja elé hajít.
Színe, szaga nem zavarja.
Ám elcsúszik, ha folyik.

A szomszédom egy felkapaszkodott bugris.
Nagyon valószínű, hogy szerinte én is.
Tévedni emberi dolog.
De az ő pillantása állati.

Végső pillanat,
s ím itt hever a mű,
mint egy műkacsa.

79 éves lenne néne,
ha Izland szikár népe
a jogot el nem veszi,
vagy meg nem adja,
gyermekének anyja
lehessen az anyja.

Eldönthesse szül-e
a mézédes szüle,
esetleg az apja is,
kétségek közé suvasztja
vagy büszkén vállalja,
hogy bölcsőben ring fattya.

Nem nyitok akadémiai vitát
mettől meddig számítjuk a vitát,
Pálcát sem kívánok törni.
Nem más e néhány sor
mely épít, vagy éppen ront
mint számos megbicsaklott sors.

Egy alig országban
agyaknak aklában
ki kellett keverni
a világfájdalom kenőcsét
s a planéta szemét lesütvén
végigkeni időnként testén.

Dúskálhatnék ma a
jobbnál jobb témákban,
de választani nem tudok
így papírt, tollat félretolok.

Meleg fészekből
fogzörgető hideg utcára
mérsékelt kíváncsisággal lesek
s figyelem az emberekből
kínjukból csak nagyon sokára
kibuggyanó munkakedvet.

Egyik kupactól másikig tolják
a jéggé komorult, elkésett havat,
morogva az orruk alatt,
s jobb híján szidják a kormányt
- na jó, mondjuk arra van is alap -
sózzák picit s letapossák ami maradt.

Tehenek zöld réteken
egyfolytában legelnek.
Nem bántja őket semmi,
de muszáj őket néha fejni.

Könnyebbülést hoz
a tőgynyitás a fakadó,
már nem feszít úgy,
mint hólyagot a húgy.

Tehenek zöld réteken
beteg elméleteken
nevelkedő gulyások
hoztak rontást rátok.

Tejelnetek kell, ma már
ha tőgyetek üres, habár
fű sem jut már elég
miben dúskáltatok nemrég.

És elmentek lopni, orozni,
fillérekért magatok eladni
sumákolva teljesíteni a tervet
így nem a gazda, csak az isten ver meg.

Álljatok be mind a sorba!
Így ni! Szépen menetel a csorda.
Az út végén áll a vágóhíd,
mi szirén énekével egyre hív.

Tagadjátok? Ez nem így van?
Akkor csapjatok az asztalra!
Ha a csattanás fülemet kikezdi,
érdemes lesz bőgésetekre figyelni.

Addig nem vagytok csak tömeg,
miből vezéretek ágyút tömet,
külön marha csak az lesz,
aki magán erőt vesz.

Miközben a sziklák
a szívemről legördültek
a lepattogott morzsák
a szurdokban összegyűltek.

Kőgát ennél tökéletesebb nem lehet,
a víz alig hallhatóan lopakodik át rajta,
ám a nagyja torlódva képez felületet,
s máris megszületett a kis tavacska.

Ezen száraz lábbal át nem mék'
okoska botocskával nekirugaszkodom,
s ha szerencsém van nincs zsombék,
miről a jeges vízbe visszacsúszom.

Ha majd lecsapolni a múlt tavát sikerül,
s visszabörtönözni a patakmederbe
az összegyűjtött vízbe egyikünk sem merül,
akkor lesz visszagondolva ünnep ez este.

Leesett valami hóféle
sarat dagasztva,
szutykot kotyvasztva,
járókelő cipőjére
magát tapasztva.
Az talpát kaparja
de nem jön le,
pontosabban
a lábbeli talpa
előbb esik le,
mint az a fránya
latyaktrágya.

Ezért a télnek
úgy kapkodnia
nem kellett volna,
mert a lélek
nem vágyja,
hogy a fagy járja
a hómenüettet.
Tavasz felé járva
minden pára
a kikeletet
repesve várva
a havat hányta.

Cimborák és haverok
tartsátok a markotok!
Ha tehetségből nem jutott,
kipótolja apá(rto)tok!

Zúzdának való szenny?
Na ne álszerénykedj!
Megy ez mint az egyszeregy,
csak a jelenen ne merengj!

Megveszik, majd a piramis alapjai,
korunk becsvágyó karriervadászai,
sőt nekiállnak bőszen dicsérni,
így akarnak kölcsönkegyet kisírni.

Nem látják: „Körben áll egy kislányka”
a kultúrverbunkot hogy járja
s mindőjüknek van párja,
aki a másikat kicsinálja.

Ünnepeljetek hát rusnya népek
feledhető torz emlékek!
A kultúrát igyátok és egyétek
s becsszóra nem nézünk felétek!

Már be sem hálózza
gondolatom legyét
a méreg-pók apóka
ám lassan emészt
igaz, nem begubózva,
egyre nagyobb részt
naponta kiharapva
húsomból, a merész,
szemtelen jobban mondva.
Mit nekem kicseszés,
hosszú sor, atombomba,
magam devizahitelét
vígan nyomom a bankba.
A megalázás rémképe
rég függ már a szobámban,
megkavarja Dimenzió néne
a realista naturalista
s már az örület szagát érzem,
ha felnézek a falakra,
hol hétköznapi Adventskalender
vért engedő ablakja
összeken, nincs hová lépnem
mert a föld be nem issza
s nekem e pokolban kell élnem.
Itt, ahol dilettáns parancsa
teljesítésre megérett,
ahol mesterlövész a kancsal
s tökkelütött hivatalt szervez.
Mondd hol bújkálsz pók apóka?
Zsákmányod szabadon szenved.

Letette a pálcát
egy picit hátrébb lépett.
Igen oda, a sötétségbe.

Vagy ez a világosság,
amivel szövetségre lépett
s cserébe mára csak név lett?

A pálca nyugszik
az a kéz meg már nem ragadja,
mégis markában látja, aki hallja.

A dobogót nem terheli
egyre könnyebb teste súlya,
nem nyílik ki állványán a partitúra.

A reflektor most lassan elfordul,
a közönség keze összecsattan
s képzeletben meghajol a halhatatlan.

Nagyon sárkányos
ez az új masina,
úgy lehet vele írni,
mint valami csoda.

Csak úgy repülnek a betűk,
szavak és mondatok
igazából nem értem,
kéz ilyet hogyan alkotott.

Ékezetes betűk hiánya
sokszor megtréfált
a hibajavító bánta,
kezem megszokásból járt.

Aztán elkészült a nagy mű,
egyidejűleg olvasható,
hogy elektronikussá tegyem
órák alatt megoldható.

Ezzel fizetek a hagyományért,
talán bogárnak is nevezhetjük,
pedig nem más, mint plusz munka,
de ettől még élvezhetjük.

Látni alkotásunk közvetlen nyomát
s hallani ahogy készül az írás
talán csak a szobrászathoz fogható.
Nem állok ellen, erős a sodrás.

Ha bárki is kölökkoromban
felvételivel fenyeget tíz évesen
kiröhögtem volna azon nyomban
s csikorgattam volna fogam mérgesen.

Agyaram megfogyatkozott némileg
szerencsére hajam is egyre ritkább
és nem tudom kitépkedni miközben
fejtem a pedagógus szakember titkát.

Örök rejtély marad, miért nem
perspektíva az általános iskola
fejlesztése és a diáknak miért kell
gimibe vonulni, ha fejlődni akar?

Persze semmi sem kötelező,
tanulni igen, de tudni már nem,
hisz nem cél a képzett emberfő.
Haladsz majd, csak füled, szemed, zárd be!

Nem ismertem.
Nem tudom ki volt
nem sirattam,
biztos mocsok vagyok.

Nem érzek együtt,
nem visel meg jobban,
idegenek előtt,
nem állok a sorba.

Nem játszom
mennyire eltemet
az ismeretlen rom.
Ha ültem is, most felkelek.

Teli torokból kiáltom:
Képmutató bábok haza!
Mintha nem látnátok
kinek égben a karja.

Azt szorítsátok
és ne egy mécsest,
a földről felhúzzátok,
benne pislákol az élet!

És a többi nyomorultat,
kit megvettek folyton,
segítsétek ne egy holtat
mindőjük, hadd boldoguljon!

Ez lenne a sportszerű,
nem a néma vigyázz,
ami oly színházszerű,
mit tesztek bármi más.

Volt egyszer egy kórista
azt képzelte szólista,
de haj....!
Mit érzett a zenekar!?

Fájdalom kísérniük kellett
és nem találtak helyet
hajjaj...!
A csomagtartóban.

Elhelyezni a poggyásztérben,
a függönybe csavarva vérben
hajjaj...!
Lepedő biz nem akadt.

Azt tervezték megfojtják,
de alaposan eltolták
hajjaj...!
Hegedűhúr több is akadt.

Tessék lássék
kereste a rendőrség,
de haj...!
mint szokták lezárták az ügyet gyorsan bűncselekmény hiányában, közigazgatási eljárásban.

Egy nap határait
ennél jobban,
mint ma tettem
nem illik,
- mert szétrobban -
felfeszegetnem.

Egy nap határait
ennél rosszabban,
mint ma tettem,
nem „illik“,
- mert elsorvad -
nem feszegetnem.

Átvirrasztott éj
a bélyegét rám nyomta
nem lesz ismétlés.

Átvirrasztott éj
hozni elmulasztotta
a szép eredményt.

Átvirrasztott éj
a sírom tovább ásta
testem belefér.

Megszólítja ma a lányom
egy ismeretlen idegen,
ezért csúf hely a buszmegálló
mennyire nem szeretem.

Kérdi tőle halotta-e
felrobbantották a bankot,
nem ismeretlen tettesek:
ők a szabadságharcosok.

Utóbbit csak kitaláltam,
mert az illető, vagy bolond,
vagy a tetteseknek társa,
esetleg egy agymosott volt.

Nem tudom, de én utóbbira
tippelek és erről nem én tehetek,
hanem a marha propaganda
és az ezt terjesztő emberek.

Nem én voltam ott sajna,
pedig néhány kérdésem
sérülést okozott volna rajta,
vagy benne: az ürességben.

A világnak sarkából kiforgatását,
miért csak 11.30 és éjfél között
vagyok képes kivitelezni?
Talán az ember délutánját
kihasználni időben szentségtörő,
vagy más hasonló valami?

Olyan izé, vagy hogyishíjják?
Kellemetlen viselet
nappal
kinyitnom az eszem tokját
s kiszórni, mi belement
erőszakkal?

Megfejteni ma ismét nem fogom
eme évek óta nyomasztó
rejtélyt.
Inkább felteszem a pangó,
szívderítő és könnyfakasztó
kérdést.

 A terv egy,
a megvalósítás kettő,
három, te vagy az én párom
ez mind szép,
de a szombat huss elrepült.
Ne elégedetlenkedj,
hiszen nem te vagy a Teremtő,
a világmegváltást nem várom,
ám egy hét
telve élménnyel elrepült.

Türelem és megértés
számodra biztosítva
és az elvárás
is emberarcú,
egészen fogható.
Ha nem vagy lusta sertés
telve akarattal
a boldogság gyártás
nem nagy kunszt
és idővel fokozható.

Zötyögök a macskakövön
s turkászó ujjam
az agyamba döföm,
ajjaj!
Ahogy a kocsi döccen
orromból a vér
lassan kiserken
ajjaj!

Ujjpercem mutatója
halkan reccsen,
meg is áll az óra
ajjaj!
A pillanat örök,
ám megismételhető
ha nózimba döfök
ajjaj!

Veszélyesen élni
így is lehet biza',
de ciki elmesélni
ajjaj!
Megtűrni a zöld, nyúlós szörnyeket
kellemetlenebb eset,
mint kikarmolni lebernyegemet
ajjaj!

Tanulság annak,
ki hadilábon áll
a takonnyal
ajjaj,
kezét ölében
és ne orrában
fürdesse
ajjaj!

Akkor aztán döccenhet
konflis, vagy batár,
akár szekér is rezeghet
ajjaj!
A hosszú körmű munkáskéz
és a belégző szeleprendszer
közti távolság ád védettségt
ajjaj! 

Végig sötétben.
A Föld ehhez
palástot ad,
kiteríti a diák,
s pálcával bökdösi
Kínát s Indiát.

Innen indult el.
Éjfél előtt negyeddel,
de nem éri utol a Nap.
Az időzónák
hamarabb fogynak ki,
mint, elérné Európát.

Itt még sötét lesz,
amikor leeresz',
s a kerék aszfaltba kap.
Átszállás után
fog csak a Nap kibújni,
bearanyozni útját.

Mennyi jó barát vesz körül,
mennyi hű cimbora
borulna vállamra. Is.
Maga alá temetne fölül
s alul halomba
heverne. Menekvés nincs.

Mindehhez elegendő
az egyensúlynak elvesztése
s a gravitáció akcióba lép.
Papír-parcellában elfekvő
testem egykori ellensége:
a rám dőlt könyvszekrény.

Tudomásomra jutott
egyes felfogások szerint
létezik alkotói szabadság, meg sima,
illetve valaki úgy fogalmazott,
rendes a sima s ez felderít.
Ez hiányzott: a szakterminológia!

Mától mindennek pontos nevet adok,
másként, ha megszólítják azt a bizonyost,
fejem nem fordítom irányába sem.
Rögtön a húrok közé is csapok,
e tevékenységemre új nevet magam aggatok
s szabadon nevezésnek elkeresztelem.