Elfogadás
Élt egyszer réges régen, egy messzi, messzi tanyán egy falánk szamár. A szamár egész nap csak ette a szénát, meg a száraz kórót, és közben dús legelőkről álmodozott. A darvak meséltek neki a mezőről, ami a hegyszoros mögött húzódik, és ott a legenda szerint minden állat megtalálja a boldogságot. Megfér ott egymás mellett farkas és nyúl, bagoly és pocok, hisz mindenkinek jut elegendő ennivaló. Békesség honol, és minden állat barátja a másiknak.
Miközben álmodozott szinte jól is lakott a silány takarmánnyal. Bohó szíve a távolba vágyott, de a kötél nem engedte, hogy útra keljen.
Egy nap a gazda nem volt eléggé gondos, mikor a csacsit kikötötte, és nem vette észre, hogy egy hurkot lazán felejtett. A füles bezzeg résen volt. Lassan kihúzta fejét a hurokból, és uccu neki eltrappolt.
Mikor úgy gondolta, hogy a gazda már nem érheti utol, megállt, hogy megpihenjen. El volt szokva a rendszeres testmozgástól, ezért nagyon elfáradt. Egy bokor aljában le is heveredett. Elaludni azonban nem tudott, mert a bőrén hemzsegő rovarok csípték, ahol érték. Egy kismadár szállott rá, aki mohon csipegetni kezdte, az ízeltlábú zsarnokokat. A szamár megkönnyebbülve a kellemetlen „lakótársaktól”, álomba szenderült. Mikor felébredt a kismadár a hátán állt.
- Köszönöm neked kedves kismadár, hogy segítettél rajtam. Mondd, mivel tudnám jóságodat meghálálni?
- Nem úgy van az csacsi koma, én is nyertem a bolton. Úgy jóllaktam, majd kipukkadok. De mondd csak, mi járatban vagy errefelé?
- A hegyszoros mögötti dús legelőre sietek, ahol minden állat békében él. Jut eleség mindenkinek, mint testvérek, úgy élnek ott a jószágok.
- Had menjek veled én is. Lábam is fáj, szárnyam is fáj, bajosan jutnék olyan messzire egyedül. Ugye elviszel? Elfogadsz-e útitársnak?
- Nincs hőbb vágyam, gyere velem, lesz ott hely mindkettőnknek.
Most már együtt folytatták útjukat.
Mentek mendegéltek, a csacsi a hátán a kismadárral, mikor megpillantottak egy lesoványodott kóbor kutyát, az erdő szélén.
- Szép jó napot kutya koma! Nem ismered itt a járást a szoros felé? Mert bizony mi oda igyekszünk, ahol minden állat békében él. Jut eleség mindenkinek, mint testvérek, úgy élnek ott a jószágok.
- Ej, dehogynem füles komám. De had menjek veletek én is, egyszer talán én is teletömhetném a gyomromat, valami finomsággal. Elfogadtok-e útitársnak?
- Miért is ne, gyere velünk, lesz ott hely mindhármunknak.
A kutya, a szimatát követve átvezette őket a sűrű, nagy erdőn. Bizony segítsége nélkül még talán most is ott bolyonganának. Szegény kutya nagyon gyenge volt. Az erdő a maradék erejét is elszívta. Épp, hogy meg bírt állni a lábán, ezért a szamár lehajolt és őt is a hátára vette.
Most már hárman mendegéltek. Halk nyöszörgésre lettek figyelmesek. A kutya lepattant a csacsi hátáról, és szaglászni kezdett. Kisvártatva, egy mókust talált, akinek a lábára egy kő gördült. A fogságba esett kis rágcsáló jajgatott szívszaggatóan. A kutyának már jártányi ereje sem maradt, nem, hogy egy követ megmozdítson, így a szamár sietett a segítségére. Fejével könnyedén lelökte a követ.
- Köszönöm drága megmentőim! Ha nem találtok rám, bizony talán már az estét sem érem meg, hisz ismét erre kószál az ordas farkas. Örökké hálás leszek nektek. De mondjátok el, mi járatban vagytok errefelé.
-A hegyszoros mögötti dús legelőre sietünk, ahol minden állat békében él. Jut eleség mindenkinek, mint testvérek, úgy élnek ott a jószágok. De már nagyon el vagyunk fáradva, és nagyon éhesek is vagyunk.
- Egyet se búsuljatok, éléskamrám nyitva áll előttetek. Hanem útitársatoknak elfogadtok-e, veletek mehetek-e ebbe az édenkertbe?
- Miért is ne, gyere velünk, lesz ott hely mind a négyünknek.
Előbb azonban ígéretéhez híven a kis mókus az éléskamrájához vezette társait, akik az összegyűjtött magokból vígan belakmároztak. A kutyát pedig elvezette, egy szarvas csontvázához, így egyikőjük sem maradt éhen.
Másnap egész nap gyalogolt a csacsi, hátán a kismadárral, a kutyával, és a mókussal. Beszélgettek, viccelődtek, igen jól összebarátkoztak. Mindannyian elmondták életük történetét, és mindannyian arra jutottak, hogy az nagyon hasonló a többiekéhez. Így érkeztek estére nagy vidáman a szoroshoz.
A szorost egy hatalmas szürke medve őrizte.
Bizony meghűlt a vér a kismadár, a kutya és a mókus ereiben is.
A kismadár jól emlékezett mikor a medvéből gúnyt űzött az erdei tanács előtt mivel az nagyon hangosan horkolt, a kutya ereje teljében felugatta az alvó juhászt, aki sörétes puskával fenékbe lőtte, a nyájból kisbárányt lopni készülő medvét. A mókus a medve egész téli makk-készletét ellopta, miközben az aludt.
A medve nem felejtett, és érezte sérelmeit most megtorolhatja. Csak a szamár nem volt neki ismerős, ezért megszólította:
-Ki vagy te, és mi járatban vagy, ahol a hátadon állón kívül más madár sem jár?
- Én a szamár vagyok, és a szoroson túli dús mezőre igyekszünk, ahol minden állat békében él. Jut eleség mindenkinek, mint testvérek, úgy élnek ott a jószágok.
A medve már tudta, hogyan állhat bosszút, de az erdei iskolában állampolgársági ismeretekből halott, a diszkrimináció tilalmáról, ezért nyíltan nem lehetett gonosz és kirekesztő. Így szólt hát:
- Én vagyok a szoros őrzője. Én felelek azért, hogy illetéktelen személyek be ne léphessenek, és ne háborgathassák a mezőn uralkodó idillt. A szabályzat szerint egyszerre csak egy állat haladhat át a szoroson. Ha jól látom, ti négyen vagytok. Ha egyedül jöttél volna, most átmehetnél a szoroson, de így sajnos nem. Belépés egyébként is csak fröcsitalpú cipőben , és úgy látom az sincs rajtatok. Vissza kell fordulnotok, mert a szabály, az szabály.
Hogy nyomatékot adjon kinyilatkoztatásának el is bömbölte magát.
Az állatoknak ettől bizony inukba szállt a bátorságuk, így egy gyors hátraarcot csináltak, és megcélozták az erdőt.
Ki tudja miért, de a szamár már nem is érezte olyan fontosnak, hogy eljusson a szoroson túlra.
Miközben álmodozott szinte jól is lakott a silány takarmánnyal. Bohó szíve a távolba vágyott, de a kötél nem engedte, hogy útra keljen.
Egy nap a gazda nem volt eléggé gondos, mikor a csacsit kikötötte, és nem vette észre, hogy egy hurkot lazán felejtett. A füles bezzeg résen volt. Lassan kihúzta fejét a hurokból, és uccu neki eltrappolt.
Mikor úgy gondolta, hogy a gazda már nem érheti utol, megállt, hogy megpihenjen. El volt szokva a rendszeres testmozgástól, ezért nagyon elfáradt. Egy bokor aljában le is heveredett. Elaludni azonban nem tudott, mert a bőrén hemzsegő rovarok csípték, ahol érték. Egy kismadár szállott rá, aki mohon csipegetni kezdte, az ízeltlábú zsarnokokat. A szamár megkönnyebbülve a kellemetlen „lakótársaktól”, álomba szenderült. Mikor felébredt a kismadár a hátán állt.
- Köszönöm neked kedves kismadár, hogy segítettél rajtam. Mondd, mivel tudnám jóságodat meghálálni?
- Nem úgy van az csacsi koma, én is nyertem a bolton. Úgy jóllaktam, majd kipukkadok. De mondd csak, mi járatban vagy errefelé?
- A hegyszoros mögötti dús legelőre sietek, ahol minden állat békében él. Jut eleség mindenkinek, mint testvérek, úgy élnek ott a jószágok.
- Had menjek veled én is. Lábam is fáj, szárnyam is fáj, bajosan jutnék olyan messzire egyedül. Ugye elviszel? Elfogadsz-e útitársnak?
- Nincs hőbb vágyam, gyere velem, lesz ott hely mindkettőnknek.
Most már együtt folytatták útjukat.
Mentek mendegéltek, a csacsi a hátán a kismadárral, mikor megpillantottak egy lesoványodott kóbor kutyát, az erdő szélén.
- Szép jó napot kutya koma! Nem ismered itt a járást a szoros felé? Mert bizony mi oda igyekszünk, ahol minden állat békében él. Jut eleség mindenkinek, mint testvérek, úgy élnek ott a jószágok.
- Ej, dehogynem füles komám. De had menjek veletek én is, egyszer talán én is teletömhetném a gyomromat, valami finomsággal. Elfogadtok-e útitársnak?
- Miért is ne, gyere velünk, lesz ott hely mindhármunknak.
A kutya, a szimatát követve átvezette őket a sűrű, nagy erdőn. Bizony segítsége nélkül még talán most is ott bolyonganának. Szegény kutya nagyon gyenge volt. Az erdő a maradék erejét is elszívta. Épp, hogy meg bírt állni a lábán, ezért a szamár lehajolt és őt is a hátára vette.
Most már hárman mendegéltek. Halk nyöszörgésre lettek figyelmesek. A kutya lepattant a csacsi hátáról, és szaglászni kezdett. Kisvártatva, egy mókust talált, akinek a lábára egy kő gördült. A fogságba esett kis rágcsáló jajgatott szívszaggatóan. A kutyának már jártányi ereje sem maradt, nem, hogy egy követ megmozdítson, így a szamár sietett a segítségére. Fejével könnyedén lelökte a követ.
- Köszönöm drága megmentőim! Ha nem találtok rám, bizony talán már az estét sem érem meg, hisz ismét erre kószál az ordas farkas. Örökké hálás leszek nektek. De mondjátok el, mi járatban vagytok errefelé.
-A hegyszoros mögötti dús legelőre sietünk, ahol minden állat békében él. Jut eleség mindenkinek, mint testvérek, úgy élnek ott a jószágok. De már nagyon el vagyunk fáradva, és nagyon éhesek is vagyunk.
- Egyet se búsuljatok, éléskamrám nyitva áll előttetek. Hanem útitársatoknak elfogadtok-e, veletek mehetek-e ebbe az édenkertbe?
- Miért is ne, gyere velünk, lesz ott hely mind a négyünknek.
Előbb azonban ígéretéhez híven a kis mókus az éléskamrájához vezette társait, akik az összegyűjtött magokból vígan belakmároztak. A kutyát pedig elvezette, egy szarvas csontvázához, így egyikőjük sem maradt éhen.
Másnap egész nap gyalogolt a csacsi, hátán a kismadárral, a kutyával, és a mókussal. Beszélgettek, viccelődtek, igen jól összebarátkoztak. Mindannyian elmondták életük történetét, és mindannyian arra jutottak, hogy az nagyon hasonló a többiekéhez. Így érkeztek estére nagy vidáman a szoroshoz.
A szorost egy hatalmas szürke medve őrizte.
Bizony meghűlt a vér a kismadár, a kutya és a mókus ereiben is.
A kismadár jól emlékezett mikor a medvéből gúnyt űzött az erdei tanács előtt mivel az nagyon hangosan horkolt, a kutya ereje teljében felugatta az alvó juhászt, aki sörétes puskával fenékbe lőtte, a nyájból kisbárányt lopni készülő medvét. A mókus a medve egész téli makk-készletét ellopta, miközben az aludt.
A medve nem felejtett, és érezte sérelmeit most megtorolhatja. Csak a szamár nem volt neki ismerős, ezért megszólította:
-Ki vagy te, és mi járatban vagy, ahol a hátadon állón kívül más madár sem jár?
- Én a szamár vagyok, és a szoroson túli dús mezőre igyekszünk, ahol minden állat békében él. Jut eleség mindenkinek, mint testvérek, úgy élnek ott a jószágok.
A medve már tudta, hogyan állhat bosszút, de az erdei iskolában állampolgársági ismeretekből halott, a diszkrimináció tilalmáról, ezért nyíltan nem lehetett gonosz és kirekesztő. Így szólt hát:
- Én vagyok a szoros őrzője. Én felelek azért, hogy illetéktelen személyek be ne léphessenek, és ne háborgathassák a mezőn uralkodó idillt. A szabályzat szerint egyszerre csak egy állat haladhat át a szoroson. Ha jól látom, ti négyen vagytok. Ha egyedül jöttél volna, most átmehetnél a szoroson, de így sajnos nem. Belépés egyébként is csak fröcsitalpú cipőben , és úgy látom az sincs rajtatok. Vissza kell fordulnotok, mert a szabály, az szabály.
Hogy nyomatékot adjon kinyilatkoztatásának el is bömbölte magát.
Az állatoknak ettől bizony inukba szállt a bátorságuk, így egy gyors hátraarcot csináltak, és megcélozták az erdőt.
Ki tudja miért, de a szamár már nem is érezte olyan fontosnak, hogy eljusson a szoroson túlra.
