Nemiség és egyebek akkor és most
"Bezzeg az én időmben.....!”
Milyen gyakran lehetett hallani a „felnőttek” szájából ezekkel a szavakkal kezdődő dörgedelmeket, abban az időben, amikor az emberek nem csak kommunikáltak, hanem beszélgettek is egymással.
Magam részéről elmaradott gyerekként nem érintett a rosszallás, de már akkor is kíváncsi voltam, hogyan kell jónak lenni. Persze csak, ha tudunk, mert a többi nem számít...
Ki volt a jófiú, jó kislány, mennyire voltak erényesek nagyanyáink? Ezek a kérdések már azóta foglalkoztatnak, amikor tudatára ébredtem, egy régi magyar filmet látva annak, hogy első pillantásra milyen könnyen lehet szerelembe (?!) esni.
Fiatal felnőtteket tanítva, látva saját világfájdalmukat, fel felmerült bennem, hogy a világ és vele együtt a fiatalok ennyire torzak, vagy az emberiség már régen sem volt jobb a deákné vásznánál.
Már amennyire a szexualitás rossz. Vagy csak nehezen éljük meg? Vannak erre örök érvényű szabályok? Mi a rossz benne? Mitől kell óvakodni, hogy ennyire tiltják? Ha őseink életét vesszük górcső alá, akkor biztosan megtaláljuk a választ. Újraolvasva a Bánk bánt, János vitézt, a Toldit, valamint az Ember tragédiáját árgus szemekkel figyeltem, hogyan is alakultak azok a bizonyos feslett erkölcsök.
A Toldi első része mondhatni mentes a szexualitástól. Mondhatni. Ha fiatal leányzó lennék, és ebben a nem kissé felhígult világban FÉRFIT keresnék, akkor Toldi erősen számításba jöhetne. Nem egy intellektuel, de olyan igazi szittya-magyar gyerek. Erős, helyén van a szíve, és más is, és nem csak a karja működik, hanem más is. Ahogy kitartja a petrencés rudat, mint fallikus szimbólumot, nem tartja azt ki úgy senki.
És ott van a bika, pontosabban bikák. Az emberbika, és a bika-bika. Képzeljük a hüledező, bámész pesti népet. Hogyan ájultak egymásra a vászoncselédek. Szimbólumok ütközése, valóságosan és képletesen is. A küzdelem, akár a szarvasbikák ősszel. Csak egy maradhat: a legjobb. Miklós maradt, tehát ő legjobb. Erre a mészárosok rideg magatartásából is következtethetünk, hiszen pont ilyen barátságtalanul viselkednek a béta domináns férfiak, ha találkoznak egy alfával. Ki tudja, milyen cefetül érezhette magát a hentessegéd, aki nyolc hónap széptevéssel a háta mögött,még hetekig hallgathatta kiszemelt mátkája beszámolóit a hős bikáról, aki legyőzte a bikát. Nehezen győzhette meg kiválasztottját, hogy ő (is) legény a gáton. Meg kell jegyeznem, akkoriban igen aszályos idők is jártak, és árvízveszélyről nem tett említést a krónika.
Azt mondják a kézfogásáról ismerszik meg a férfi. A cseh vitéz elmesélhette Szent Péternek, hogy egy igazi FÉRFI tette el láb alól. Igazi kakaskodásnak lehetünk tanúi. Ma kacsahajzat, akkor sisakforgó, akkor bajnok a tornán, ma be tudok-e szólni jól egy hajléktalannak, parkolóőrnek, WC-s néninek. A mai fiúk igazán tudják mitől döglik a légy. Ebből is látszik, hogy fejlődünk.
Akkor udvaroltak, ma csajoznak, akkor megküzdöttek a nőért, ma megküzdünk, hogy elbújhassunk a nők elől. Nem csak a népek közötti versengésről volt szó a bajvívásban, hanem harc volt ez a javából. FÉRFI és férfi között. A mai állapotokat tekintve a cseh érdemli a nagybetűt. Ma ármány nélkül egyenesen balek az ember. Nem elég erősnek lenni, még aljasnak is illik. Becsületszó, eskü? Láthatjuk, hogy már akkor sem volt súlya. De azért az esküszegőkkel szembeni eljárást jobban kommunikálták. Most jóval több eszközünk van arra, hogy széles néprétegek szerezzenek tudomást tetteinkről, és értelemszerűen negatív tetteinkről is, de valahogy úgy érzem, hogy bent azon a kis szigeten Miklós hatékonyabb volt. Én úgy érzem egy fejhosszal vezetett.
Ha Dr. Veress Pál lennék, akkor jelenleg sajnos már nem írhatnék, de ha írhatnék, biztosan azt írnám: „ Kislányom ha viszket a ...id, keress egy Miklós-féle fiút, és megtanulod a kutyafittyet! Ha azok után is lenne kérdésed, akkor írj. Pali bácsi”
Melinda egy igazi nő. Nem én mondtam,hanem Biberach, de igazat beszélt.
Ha akkor lett volna televízió, délután biztosan valamelyik szappanopera, vagy kibeszélőshow előtt találnánk. Sokat nem gondolkodott, de miért is kellett volna. Tulajdonképpen mi dolga is volt az udvarban? Gyereket nem igazán nevelt, legalábbis nem sütött át a művön keresztül. Talán a túl szűk tapasztalati köröm mondatja velem, de a közügyekkel foglalatoskodó emancipált hölgyek, nem tipikus családanyák.
Igazi klasszikus házasság volt az övék. Olyan igazi szerelem nélküli. Rajongás volt, szerelem kevésbé. A nagy és erős hím elkápráztatta a kis naivát. Ma nincs is ilyen. Nem is láttam még hasonlót. Ma az emberek szerelemből, és józan megfontolásból házasodnak össze, miután igazán jól megismerték egymást. Ezért nincs is sok válás, csak minden második házasság végződik így.
Nem lehetett neki sem könnyű Bánk mellett, aki egyébként korának férfiideálja lehetett. Nem szépségideálja, de ideálja. Jó kiállású, feltűnő daliának látták a női személyek, életkoruktól függetlenül. Erőtől duzzadó, határozott, markáns személyiség. Hatalom, anyagi biztonság.
Lefogadom, hogy az istállójában, több egylovas paripa is állott, és egy jól sikerült vadászat után nem sokkal lecserélhette egész ruhatárát, évente akár többször is.
Mellette biztonságban felneveltethette a nő a gyermekét. Pontosabban volt anyagi bázis a nevelőnő foglalkoztatásához.
És mégis. Gyönyörű, idilli család, és az asszony kitekinget a kapcsolatból. De miért? Miért marad négyszemközt Ottóval az országnagy felesége? Mit remélt tőle? Mi hiányzott?
Elárulom: a gyöngédség.
Hogy Ottó mennyire volt nyálas, mennyire volt Bánk jellemének ellentéte, csak következtetni tudunk. Biberach egy igazi ficsúr lehetett, Katona meghatározása szerint lézengő ritter. Mivel a zsák megtalálja a foltját, nem tételezem fel, hogy Ottó, akinek bizalmasa volt, sokban különbözött volna ettől a „jellemtől”. És Melindának ez kellett? És a mai lányoknak?
Tetszett neki a törődés, ehhez nem férhet kétség. A szép szavak nem igazak, az igaz szavak nem szépek, de ő fürdött a szép szavakban, a bókokban. Szemlesütve hallgatta azokat. Ha figyelembe vesszük az akkori férfi-nő érintkezési szabályokat, máris igazolva láthatjuk, hogy Melinda vastagon benne volt a játékban. Egy kis cicázás, és egy kis hancúr. Helybe is ment, mivel otthon elég kockázatos lett volna fogadnia a hódolót.
Valami olyasmire vágyott Melinda,mint a nők a szexuális forradalom előtt. Addig voltak a durva, erőszakos, nemtörődöm férfiak, akik egész nap férfias dolgokat műveltek, mint például esztergálás, kocsmázás, kártyázás, majd az egész család elküldése melegebb éghajlatra, aztán 1 perc szex cigivel együtt. Aztán jöttek a figyelmes férfiak – ők vannak most is többségben – és a nők mostanra már kezdenek a falra mászni tőlük, mert gyöngédséget kapnak tőlük. De csak azt. Vagy mit is még? Ja, puhaságot.
Melinda az arany középúton szeretett volna maradni. Szeretett volna egy impozánsabb kivitelű hímet, na nem örökbe, és nem első helyre, csak használatba, kedvtelésként. Nem lett volna rossz ha valaki megtalálja azt mitől döglik a légy. Na jó a G pontját. Miért gondolom azt, hogy erre volt szüksége? Valamiért az a képzet van a fejemben a nőkről, hogy ők a családi tűz őrzői, igazi összekovácsoló léleklények. Befelé fordulnak és nem tárulkoznak ki a világnak. Ha megvan az emberük, vakká válnak a világ összes férfijára. De leginkább piszlicsáré ügyekkel foglalkoznak, de hatalommal, államügyekkel nem.
Melinda kapcsolta egészen kecsegtetően alakult Ottóval. Figyelmes volt, a szavak embere, és borotválkozott is rendszeresen. De letérdelnie, azt azért nem kellett volna. Ez már Melindának túl nyálas volt. Azt hiszem a síró térdepelve rimánkodó férfi (?) látványa miatti enyhe hányinger volt a jele, a kapcsolatuk zátonyra futásának. Elszáradt, mielőtt virágba borulhatott volna.
De aztán rá is fázott szegény pára. Úgy járt, mint a családon belüli erőszakot elszenvedő asszonyok jelentős hányada. Nem elég, hogy Bánk leosztotta, a csődbe ment „Szerelme” még fel is nyársalta. A kardjával. Ami fémből volt.
Azt szeretem, hogy nem vizuális világban élünk. Nem éreztetik, a nem az idei trend szerint mosolygó emberrel, hogy béna, nem szólják meg, mert nem tetováltatja ki a homlokát. Ez egy igazán megértő világ, ahol a tartalom fontosabb, mint a forma. Régen sem volt ez másként.
Kukorica János a maga 20 tartalmasan eltöltött évével, alaposan meg tudta ragadni Iluska jellemét: jó bige.
Akárcsak régen, ma sem kell több a szerelemhez első látásra, mint a látás. Minden továbbihoz, a folytatáshoz szintén a látásra van csak szükség. Tisztában vagyok vele, hogy ragadozó múltunknak köszönhetően a szemünk a legfontosabb érzékszervünk, de nincs bizonyítva tudományosan, hogy a látásból az ösztönök feléledésén kívül más következmények is ne erednének.
Mit is tudhatunk meg Iluskáról, vagy akár a francia királylányról? Azt, hogy jó nők. Hogyan írná le párját a mai ember? Ugyanígy, legfeljebb hozzáteszi, hogy mi a munkája. Most aztán már igazán kiismertük a másikat! Át tudom élni a kisgyerek érzéseit a Kis hercegben, hogyan gondolhatott a fölnőttekre, amikor a szép házról mesélt, aminek muskátlik voltak az ablakában. Ó milyen szép is lehet egy negyvenezer frankot érő ház!
Körülbelül ilyesmi kép csapódott le Jancsiban, mikor Ilust stírölte a folyópartról. Valljuk be most is ez a trendi. Szőke, karcsú, a mellei, elnézést a keble sokat sejtetően hullámzik ide oda (ez azt jelenti, hogy volt neki rendesen, és nem szilikonos. Csak hallomásból tudom, hogy az nem hullámzik, de tényleg), jó lába van, amit egészen a lábak találkozásáig enged láttatni, mert terelésként mosást imitál, ezzel jól magához tereli, a botrányos helyzetek elkerülése végett, már csak hason fekve magát leplezni tudó terelőt. (Hmmm.)
De Jancsi nem ösztönlény, neki szerelem égett fiatal szívében, amely bizonyos aktusok, rituálék elvégzése után, már nem annyira égett. Így nem volt probléma, hogy akár többször is majdnem szerelembe essen. Hosszas ismeretsége után a francia királylánnyal, alig bírt megszabadulni a távoli vidékről. Azt hiszem Franciaországban is csípik a lányok a hetyke magyar legényeket, nem csak Pesten a bikafuttatás nézői.
Most, olyan elő nem fordulhat, hogy a nők tapadnának a férfiakra. Legalább fél órát kell, szinte meztelenül - értsd jól, divatos öltözékben - udvarolniuk a csajoknak, hogy egy pasit szerezzenek.
Ezt a fogalmat érdemes tisztáznunk. Már nem annyira találunk férfiakat, vagy nőket, most pasik és csajok vannak. És szerintem egy csajnak, csak pasija lehet, férfija nem. És fordítva. Ehhez alapfeltétel a felszínesség, a belső üresség, a tartalomtalanság, fantáziátlanság. Hál' Istennek ezek képviselőiből nincs hiány!
Hogy milyen lehet egy pasi? Képzeljük csak el Jancsit! Pont olyan. Fejben nem erős, jól néz ki, tudatmódosítókat szed, és hazudozik.
Azt, hogy jól néz ki, már a francia, azonnal szerelmes királylánnyal, mint indikátorral érzékeltettem.
Ami a tudatmódosításra vonatkozik, arra bizonyítékként szolgáljanak a repülésről, óriások országáról, és Tündérországról szóló beszámolói. A szociális hátteret ismerve teljesen megértem.
Árvaként nő fel, egy meglehetősen durva gazdánál, aki nevelőapja, mégis utálja. Ez következhet abból, hogy abban az időben semmiféle támogatás nem járt a nevelőszülőknek, ha árvát gondoztak. Az ebből fakadó hiányt a családi büdzséből, gyermekmunka végeztetésével pótolták. Mivel iskolába sem járt, így a kiskorú veszélyeztetése törvényi tényállását az apa tettesként, az anya társtettesként megvalósította. Nem csoda, hogy szegény Jancsi, akit a neve miatt is csúfoltak a virtuális valóságba menekült volna, ha lett volna akkor olyan. Az nem volt, viszont volt csattanó maszlag, és nadragulya is. Ha Iluska a valóságban mégsem lett volna annyira szép, az sem lett volna gond hiszen Jancsi, úgyis annak látta.
Hosszú kalandos útjainak elmeséléséből is kilóg a lóláb. Vagy tényleg ennyire rossz volt földrajzból – ami valószínű, mert nem tanult olyat – vagy nem mondott igazat, vagy mindkettő. Na mármost a mai ifjúság abszolút nincs kitéve megpróbáltatásoknak, és nélkülözésnek. Hogyan harcoljanak a sárkány ellen? Ha még meg sem nősültek? Ki kell találniuk valami ütőset, hogy a többiek előtt menők lehessenek. Egy ilyen fantasztikus utazás, simán beadható,a szintén agyoniskolázott hallgatóságnak.
Jancsinak sem volt többe esze, mint egy mai ifjúnak, aki élet megpróbáltatásainak tengerével dacoló kősziklaként, állt ki párja mellett. Ő is és Iluska is árva. Ha nem a kalandvágy és a potya p….a megszerzése hajtotta, ugyan miért nem vitte magával szerelmét, aki nélkül szinte levegőt sem tudott venni? Miben bízott, miután életveszélyesen megfenyegette a gonosz mostohát? Semmi akadálya nem lett volna, hogy együtt dobbantsanak. Csak Jancsi érett jelleme, felelős gondolkodása.
Mihelyst a napi egy-két szerelmen túlesett kissé kezdett elmosódni partnere alakja. Ha Iluska nem a bányában törte a követ, hanem megtűrt lányként általános cselédi feladatokat látott el, vajon mivel törhette úgy össze a mostohája, hogy alig egy éven belül belehalt.
Félek kimondani. Ez a lány bizony megfogant a juhászlegénytől, és a koraszülésbe, vagy a vetéléssel együtt járó szövődménybe halt bele. Gondoljuk csak végig. Ha valaki terhesen hideg patakban mos, és vizet hord, és nehéz fizikai munkákat végez, bizony könnyen vetélhet. Vagy az is lehet, hogy a gyerekelhajtásnál számolták el magukat a vajákos asszonyok, és túl sokat adtak neki a főzetből. Ne feledjük, nem rátaláltak valahol, hanem még ideje volt arra is, hogy félájultan Jancsit szólítsa. Ez csak akkor lehetséges ha haldoklott, és körülvették. És csak a tisztességes haldoklót lehet körbevenni.
Egyszóval Jancsi, a nem kívánt terhesség miatt tudta olyan könnyen a háta mögött hagynia a falut. Későbbi, a törökök vezérével, óriásokkal, griffmadárral és Tündérországot őrző lényekkel szemben végrehajtott kíméletlen gyilkosságai a tanúbizonyságai annak, hogy nem volt vajszívű legény. Ezért hiteltelen a zsiványok pénzével kapcsolatos morális tépelődése. Ne feledjük, még egy nap sem telt azóta, hogy Iluskát hátrahagyta. Ha akarta volna, egy perc alatt rendezhette volna a sorsukat. Lopni nem lop, gyilkolni gyilkol, ez nem gömbölyű.
Azt gondolom, sikerült betekintést nyújtanom, a megjelölt művek segítségével, hogy nincs új a nap alatt. Kissé aggasztó, hogy ugyanazok a tapasztalatok, fájdalmak mondatták klasszikusainkkal ezeket a gondolatokat, felvetéseket, lehetőségeket, amelyek zordságát egy kis humorral próbáltam megtörni. Aggasztóan tekintek a jövőbe, mert nem azt látom, hogy hosszas harc után akár győzedelmeskedhet a jó, hanem azt látom, hogy a harc még el sem kezdődött. Sőt a hadüzenetet sem szövegezték meg.
Hogy az Ember tragédiájáról nem szóltam? De! Idáig csak azt tettem. Amit Madách írt az szóról szóra igaz. Mint ahogy az is amit én írtam.
Ez a tragédia!!!
Milyen gyakran lehetett hallani a „felnőttek” szájából ezekkel a szavakkal kezdődő dörgedelmeket, abban az időben, amikor az emberek nem csak kommunikáltak, hanem beszélgettek is egymással.
Magam részéről elmaradott gyerekként nem érintett a rosszallás, de már akkor is kíváncsi voltam, hogyan kell jónak lenni. Persze csak, ha tudunk, mert a többi nem számít...
Ki volt a jófiú, jó kislány, mennyire voltak erényesek nagyanyáink? Ezek a kérdések már azóta foglalkoztatnak, amikor tudatára ébredtem, egy régi magyar filmet látva annak, hogy első pillantásra milyen könnyen lehet szerelembe (?!) esni.
Fiatal felnőtteket tanítva, látva saját világfájdalmukat, fel felmerült bennem, hogy a világ és vele együtt a fiatalok ennyire torzak, vagy az emberiség már régen sem volt jobb a deákné vásznánál.
Már amennyire a szexualitás rossz. Vagy csak nehezen éljük meg? Vannak erre örök érvényű szabályok? Mi a rossz benne? Mitől kell óvakodni, hogy ennyire tiltják? Ha őseink életét vesszük górcső alá, akkor biztosan megtaláljuk a választ. Újraolvasva a Bánk bánt, János vitézt, a Toldit, valamint az Ember tragédiáját árgus szemekkel figyeltem, hogyan is alakultak azok a bizonyos feslett erkölcsök.
A Toldi első része mondhatni mentes a szexualitástól. Mondhatni. Ha fiatal leányzó lennék, és ebben a nem kissé felhígult világban FÉRFIT keresnék, akkor Toldi erősen számításba jöhetne. Nem egy intellektuel, de olyan igazi szittya-magyar gyerek. Erős, helyén van a szíve, és más is, és nem csak a karja működik, hanem más is. Ahogy kitartja a petrencés rudat, mint fallikus szimbólumot, nem tartja azt ki úgy senki.
És ott van a bika, pontosabban bikák. Az emberbika, és a bika-bika. Képzeljük a hüledező, bámész pesti népet. Hogyan ájultak egymásra a vászoncselédek. Szimbólumok ütközése, valóságosan és képletesen is. A küzdelem, akár a szarvasbikák ősszel. Csak egy maradhat: a legjobb. Miklós maradt, tehát ő legjobb. Erre a mészárosok rideg magatartásából is következtethetünk, hiszen pont ilyen barátságtalanul viselkednek a béta domináns férfiak, ha találkoznak egy alfával. Ki tudja, milyen cefetül érezhette magát a hentessegéd, aki nyolc hónap széptevéssel a háta mögött,még hetekig hallgathatta kiszemelt mátkája beszámolóit a hős bikáról, aki legyőzte a bikát. Nehezen győzhette meg kiválasztottját, hogy ő (is) legény a gáton. Meg kell jegyeznem, akkoriban igen aszályos idők is jártak, és árvízveszélyről nem tett említést a krónika.
Azt mondják a kézfogásáról ismerszik meg a férfi. A cseh vitéz elmesélhette Szent Péternek, hogy egy igazi FÉRFI tette el láb alól. Igazi kakaskodásnak lehetünk tanúi. Ma kacsahajzat, akkor sisakforgó, akkor bajnok a tornán, ma be tudok-e szólni jól egy hajléktalannak, parkolóőrnek, WC-s néninek. A mai fiúk igazán tudják mitől döglik a légy. Ebből is látszik, hogy fejlődünk.
Akkor udvaroltak, ma csajoznak, akkor megküzdöttek a nőért, ma megküzdünk, hogy elbújhassunk a nők elől. Nem csak a népek közötti versengésről volt szó a bajvívásban, hanem harc volt ez a javából. FÉRFI és férfi között. A mai állapotokat tekintve a cseh érdemli a nagybetűt. Ma ármány nélkül egyenesen balek az ember. Nem elég erősnek lenni, még aljasnak is illik. Becsületszó, eskü? Láthatjuk, hogy már akkor sem volt súlya. De azért az esküszegőkkel szembeni eljárást jobban kommunikálták. Most jóval több eszközünk van arra, hogy széles néprétegek szerezzenek tudomást tetteinkről, és értelemszerűen negatív tetteinkről is, de valahogy úgy érzem, hogy bent azon a kis szigeten Miklós hatékonyabb volt. Én úgy érzem egy fejhosszal vezetett.
Ha Dr. Veress Pál lennék, akkor jelenleg sajnos már nem írhatnék, de ha írhatnék, biztosan azt írnám: „ Kislányom ha viszket a ...id, keress egy Miklós-féle fiút, és megtanulod a kutyafittyet! Ha azok után is lenne kérdésed, akkor írj. Pali bácsi”
Melinda egy igazi nő. Nem én mondtam,hanem Biberach, de igazat beszélt.
Ha akkor lett volna televízió, délután biztosan valamelyik szappanopera, vagy kibeszélőshow előtt találnánk. Sokat nem gondolkodott, de miért is kellett volna. Tulajdonképpen mi dolga is volt az udvarban? Gyereket nem igazán nevelt, legalábbis nem sütött át a művön keresztül. Talán a túl szűk tapasztalati köröm mondatja velem, de a közügyekkel foglalatoskodó emancipált hölgyek, nem tipikus családanyák.
Igazi klasszikus házasság volt az övék. Olyan igazi szerelem nélküli. Rajongás volt, szerelem kevésbé. A nagy és erős hím elkápráztatta a kis naivát. Ma nincs is ilyen. Nem is láttam még hasonlót. Ma az emberek szerelemből, és józan megfontolásból házasodnak össze, miután igazán jól megismerték egymást. Ezért nincs is sok válás, csak minden második házasság végződik így.
Nem lehetett neki sem könnyű Bánk mellett, aki egyébként korának férfiideálja lehetett. Nem szépségideálja, de ideálja. Jó kiállású, feltűnő daliának látták a női személyek, életkoruktól függetlenül. Erőtől duzzadó, határozott, markáns személyiség. Hatalom, anyagi biztonság.
Lefogadom, hogy az istállójában, több egylovas paripa is állott, és egy jól sikerült vadászat után nem sokkal lecserélhette egész ruhatárát, évente akár többször is.
Mellette biztonságban felneveltethette a nő a gyermekét. Pontosabban volt anyagi bázis a nevelőnő foglalkoztatásához.
És mégis. Gyönyörű, idilli család, és az asszony kitekinget a kapcsolatból. De miért? Miért marad négyszemközt Ottóval az országnagy felesége? Mit remélt tőle? Mi hiányzott?
Elárulom: a gyöngédség.
Hogy Ottó mennyire volt nyálas, mennyire volt Bánk jellemének ellentéte, csak következtetni tudunk. Biberach egy igazi ficsúr lehetett, Katona meghatározása szerint lézengő ritter. Mivel a zsák megtalálja a foltját, nem tételezem fel, hogy Ottó, akinek bizalmasa volt, sokban különbözött volna ettől a „jellemtől”. És Melindának ez kellett? És a mai lányoknak?
Tetszett neki a törődés, ehhez nem férhet kétség. A szép szavak nem igazak, az igaz szavak nem szépek, de ő fürdött a szép szavakban, a bókokban. Szemlesütve hallgatta azokat. Ha figyelembe vesszük az akkori férfi-nő érintkezési szabályokat, máris igazolva láthatjuk, hogy Melinda vastagon benne volt a játékban. Egy kis cicázás, és egy kis hancúr. Helybe is ment, mivel otthon elég kockázatos lett volna fogadnia a hódolót.
Valami olyasmire vágyott Melinda,mint a nők a szexuális forradalom előtt. Addig voltak a durva, erőszakos, nemtörődöm férfiak, akik egész nap férfias dolgokat műveltek, mint például esztergálás, kocsmázás, kártyázás, majd az egész család elküldése melegebb éghajlatra, aztán 1 perc szex cigivel együtt. Aztán jöttek a figyelmes férfiak – ők vannak most is többségben – és a nők mostanra már kezdenek a falra mászni tőlük, mert gyöngédséget kapnak tőlük. De csak azt. Vagy mit is még? Ja, puhaságot.
Melinda az arany középúton szeretett volna maradni. Szeretett volna egy impozánsabb kivitelű hímet, na nem örökbe, és nem első helyre, csak használatba, kedvtelésként. Nem lett volna rossz ha valaki megtalálja azt mitől döglik a légy. Na jó a G pontját. Miért gondolom azt, hogy erre volt szüksége? Valamiért az a képzet van a fejemben a nőkről, hogy ők a családi tűz őrzői, igazi összekovácsoló léleklények. Befelé fordulnak és nem tárulkoznak ki a világnak. Ha megvan az emberük, vakká válnak a világ összes férfijára. De leginkább piszlicsáré ügyekkel foglalkoznak, de hatalommal, államügyekkel nem.
Melinda kapcsolta egészen kecsegtetően alakult Ottóval. Figyelmes volt, a szavak embere, és borotválkozott is rendszeresen. De letérdelnie, azt azért nem kellett volna. Ez már Melindának túl nyálas volt. Azt hiszem a síró térdepelve rimánkodó férfi (?) látványa miatti enyhe hányinger volt a jele, a kapcsolatuk zátonyra futásának. Elszáradt, mielőtt virágba borulhatott volna.
De aztán rá is fázott szegény pára. Úgy járt, mint a családon belüli erőszakot elszenvedő asszonyok jelentős hányada. Nem elég, hogy Bánk leosztotta, a csődbe ment „Szerelme” még fel is nyársalta. A kardjával. Ami fémből volt.
Azt szeretem, hogy nem vizuális világban élünk. Nem éreztetik, a nem az idei trend szerint mosolygó emberrel, hogy béna, nem szólják meg, mert nem tetováltatja ki a homlokát. Ez egy igazán megértő világ, ahol a tartalom fontosabb, mint a forma. Régen sem volt ez másként.
Kukorica János a maga 20 tartalmasan eltöltött évével, alaposan meg tudta ragadni Iluska jellemét: jó bige.
Akárcsak régen, ma sem kell több a szerelemhez első látásra, mint a látás. Minden továbbihoz, a folytatáshoz szintén a látásra van csak szükség. Tisztában vagyok vele, hogy ragadozó múltunknak köszönhetően a szemünk a legfontosabb érzékszervünk, de nincs bizonyítva tudományosan, hogy a látásból az ösztönök feléledésén kívül más következmények is ne erednének.
Mit is tudhatunk meg Iluskáról, vagy akár a francia királylányról? Azt, hogy jó nők. Hogyan írná le párját a mai ember? Ugyanígy, legfeljebb hozzáteszi, hogy mi a munkája. Most aztán már igazán kiismertük a másikat! Át tudom élni a kisgyerek érzéseit a Kis hercegben, hogyan gondolhatott a fölnőttekre, amikor a szép házról mesélt, aminek muskátlik voltak az ablakában. Ó milyen szép is lehet egy negyvenezer frankot érő ház!
Körülbelül ilyesmi kép csapódott le Jancsiban, mikor Ilust stírölte a folyópartról. Valljuk be most is ez a trendi. Szőke, karcsú, a mellei, elnézést a keble sokat sejtetően hullámzik ide oda (ez azt jelenti, hogy volt neki rendesen, és nem szilikonos. Csak hallomásból tudom, hogy az nem hullámzik, de tényleg), jó lába van, amit egészen a lábak találkozásáig enged láttatni, mert terelésként mosást imitál, ezzel jól magához tereli, a botrányos helyzetek elkerülése végett, már csak hason fekve magát leplezni tudó terelőt. (Hmmm.)
De Jancsi nem ösztönlény, neki szerelem égett fiatal szívében, amely bizonyos aktusok, rituálék elvégzése után, már nem annyira égett. Így nem volt probléma, hogy akár többször is majdnem szerelembe essen. Hosszas ismeretsége után a francia királylánnyal, alig bírt megszabadulni a távoli vidékről. Azt hiszem Franciaországban is csípik a lányok a hetyke magyar legényeket, nem csak Pesten a bikafuttatás nézői.
Most, olyan elő nem fordulhat, hogy a nők tapadnának a férfiakra. Legalább fél órát kell, szinte meztelenül - értsd jól, divatos öltözékben - udvarolniuk a csajoknak, hogy egy pasit szerezzenek.
Ezt a fogalmat érdemes tisztáznunk. Már nem annyira találunk férfiakat, vagy nőket, most pasik és csajok vannak. És szerintem egy csajnak, csak pasija lehet, férfija nem. És fordítva. Ehhez alapfeltétel a felszínesség, a belső üresség, a tartalomtalanság, fantáziátlanság. Hál' Istennek ezek képviselőiből nincs hiány!
Hogy milyen lehet egy pasi? Képzeljük csak el Jancsit! Pont olyan. Fejben nem erős, jól néz ki, tudatmódosítókat szed, és hazudozik.
Azt, hogy jól néz ki, már a francia, azonnal szerelmes királylánnyal, mint indikátorral érzékeltettem.
Ami a tudatmódosításra vonatkozik, arra bizonyítékként szolgáljanak a repülésről, óriások országáról, és Tündérországról szóló beszámolói. A szociális hátteret ismerve teljesen megértem.
Árvaként nő fel, egy meglehetősen durva gazdánál, aki nevelőapja, mégis utálja. Ez következhet abból, hogy abban az időben semmiféle támogatás nem járt a nevelőszülőknek, ha árvát gondoztak. Az ebből fakadó hiányt a családi büdzséből, gyermekmunka végeztetésével pótolták. Mivel iskolába sem járt, így a kiskorú veszélyeztetése törvényi tényállását az apa tettesként, az anya társtettesként megvalósította. Nem csoda, hogy szegény Jancsi, akit a neve miatt is csúfoltak a virtuális valóságba menekült volna, ha lett volna akkor olyan. Az nem volt, viszont volt csattanó maszlag, és nadragulya is. Ha Iluska a valóságban mégsem lett volna annyira szép, az sem lett volna gond hiszen Jancsi, úgyis annak látta.
Hosszú kalandos útjainak elmeséléséből is kilóg a lóláb. Vagy tényleg ennyire rossz volt földrajzból – ami valószínű, mert nem tanult olyat – vagy nem mondott igazat, vagy mindkettő. Na mármost a mai ifjúság abszolút nincs kitéve megpróbáltatásoknak, és nélkülözésnek. Hogyan harcoljanak a sárkány ellen? Ha még meg sem nősültek? Ki kell találniuk valami ütőset, hogy a többiek előtt menők lehessenek. Egy ilyen fantasztikus utazás, simán beadható,a szintén agyoniskolázott hallgatóságnak.
Jancsinak sem volt többe esze, mint egy mai ifjúnak, aki élet megpróbáltatásainak tengerével dacoló kősziklaként, állt ki párja mellett. Ő is és Iluska is árva. Ha nem a kalandvágy és a potya p….a megszerzése hajtotta, ugyan miért nem vitte magával szerelmét, aki nélkül szinte levegőt sem tudott venni? Miben bízott, miután életveszélyesen megfenyegette a gonosz mostohát? Semmi akadálya nem lett volna, hogy együtt dobbantsanak. Csak Jancsi érett jelleme, felelős gondolkodása.
Mihelyst a napi egy-két szerelmen túlesett kissé kezdett elmosódni partnere alakja. Ha Iluska nem a bányában törte a követ, hanem megtűrt lányként általános cselédi feladatokat látott el, vajon mivel törhette úgy össze a mostohája, hogy alig egy éven belül belehalt.
Félek kimondani. Ez a lány bizony megfogant a juhászlegénytől, és a koraszülésbe, vagy a vetéléssel együtt járó szövődménybe halt bele. Gondoljuk csak végig. Ha valaki terhesen hideg patakban mos, és vizet hord, és nehéz fizikai munkákat végez, bizony könnyen vetélhet. Vagy az is lehet, hogy a gyerekelhajtásnál számolták el magukat a vajákos asszonyok, és túl sokat adtak neki a főzetből. Ne feledjük, nem rátaláltak valahol, hanem még ideje volt arra is, hogy félájultan Jancsit szólítsa. Ez csak akkor lehetséges ha haldoklott, és körülvették. És csak a tisztességes haldoklót lehet körbevenni.
Egyszóval Jancsi, a nem kívánt terhesség miatt tudta olyan könnyen a háta mögött hagynia a falut. Későbbi, a törökök vezérével, óriásokkal, griffmadárral és Tündérországot őrző lényekkel szemben végrehajtott kíméletlen gyilkosságai a tanúbizonyságai annak, hogy nem volt vajszívű legény. Ezért hiteltelen a zsiványok pénzével kapcsolatos morális tépelődése. Ne feledjük, még egy nap sem telt azóta, hogy Iluskát hátrahagyta. Ha akarta volna, egy perc alatt rendezhette volna a sorsukat. Lopni nem lop, gyilkolni gyilkol, ez nem gömbölyű.
Azt gondolom, sikerült betekintést nyújtanom, a megjelölt művek segítségével, hogy nincs új a nap alatt. Kissé aggasztó, hogy ugyanazok a tapasztalatok, fájdalmak mondatták klasszikusainkkal ezeket a gondolatokat, felvetéseket, lehetőségeket, amelyek zordságát egy kis humorral próbáltam megtörni. Aggasztóan tekintek a jövőbe, mert nem azt látom, hogy hosszas harc után akár győzedelmeskedhet a jó, hanem azt látom, hogy a harc még el sem kezdődött. Sőt a hadüzenetet sem szövegezték meg.
Hogy az Ember tragédiájáról nem szóltam? De! Idáig csak azt tettem. Amit Madách írt az szóról szóra igaz. Mint ahogy az is amit én írtam.
Ez a tragédia!!!