A verseny
Köszöntöm kedves hallgatóinkat az Éteri Rádió munkatársai nevében! Közvetítést adunk a nemzetközi ökumenikus hajósversenyről. A verseny célja, minél hamarább elérni Isten városát.
Megpróbálok szemük helyett szemük lenni, amennyiben hisznek.
A versenyt hagyományteremtő módon ebben a formájában 500 éve rendezték meg először, és nem is állítunk valótlanságot, ha azt állítjuk, hogy azóta is folyamatosan tart. Igazság szerint, ha nagyon pontosak akarunk lenni, akkor 441 évben határoznánk meg a kezdetet, mivel az addig veretlen csapatot először szorították meg, de úgy alaposan. Az is igaz, hogy addig teljesen egyedül indult, de volt, hogy akkor sem ért be elsőnek.
De ki, illetve kik is kormányozzák ezt a tekintélyes, robusztus gályát? Erre ebben a pillanatban, még nem tudok kielégítő választ adni, de szeretném felhívni a hallgatóság figyelmét, hogy ezen gálya sötétségben tartott, elcsigázott teljesen kiszolgáltatott rabszolgák fizikális teljesítménye hozza mozgásba. Nehezen forduló, lassú,mindemellett pompás kivitelű hajóról beszélhetünk. A hajóácsok nem spóroltak ki semmit belőle, ez tény. De lehet, hogy pont ezzel veszít értékes perceket? Meglátjuk!
És itt úszik a következő versenyző. A folyamatos bővítgetéseknek, hozzáépítgetéseknek köszönhetően, szintén tekintélyes méreteket öltött szkúner vonja magára, a szemlélődő tekintetét. Díszítésektől mentes, és amiben leginkább különbözik az előbb lefestett hajótól, az a vitorlázata. Húha! Itt igazán merész, bizakodó emberek szállhattak vízre. Evező egy szál se. Csak a szélben bízhatnak, amelyet irányítaniuk, befolyásolniuk nem áll módjukban.
Tehát a jól bevált módszerek helyett, mernek vállalkozni. A hajó testén észrevehetőek a továbbépítéshez szükséges előkészítések, melyekhez újabb modulokat könnyedén hozzá lehet csatolni.
Kérdés, a fordulékonyságot ez nem befolyásolja-e negatívan. Úgy veszem észre így is rettenetese nagy a vízkiszorítása,viszont a hatótávolsága ezzel arányosan nem nem látszik növekedni.
Igen most kaptam a hírt, megvannak az indulók! Szóval elnézést ezt nem nagyon értem, hogy is van ez.....!??
Ááááá! Megvan! Kollégáim kisegítettek.
Az első két hajó legénysége vegyes. A versenyt megelőzően már folytak egyeztetések, és az indulók a nyerési esélyeiket növelendő, úgy döntöttek, hogy erőiket koncentrálják. Ezzel lecsökkentik az induló versenyzők számát, és ettől kiélezettebb versenyt remélnek. Ismerjük már a visszalépést, visszaléptetést a sportéletben. Az esélyesebb versenyző javára – hogy egymással, az esélyesebbet gyengítő mérkőzést ne kelljen vívni.
Ebben igazán nem szeretnék okosnak tűnni, hiszen mint már említettem több száz éves versenyről van szó amelyben már kellő rutinra tehettek szert a versenyzők. Akkor is bátorkodom megjegyezni, hogy a „Viribus unitis” sem hozott hosszú távú sikert.....
De nem szeretném továbbfeszíteni a húrt. Az első pompás gályán a Phanatic Chatolic csapata indul. Római, és görög versenyzők alkotják a csapatot szláv testvérekkel megerősítve. A gályarabok nemzeti hovatartozása vegyes, mondhatni nemzetközi.
Húha! Nagy az esélye, hogy sem a fedélzeten, sem a mélyben nem értik majd egymást. Innen a partról is látszik, hogy folyamatosan vitáznak. Már a rabszolgák ösztökéül szolgáló korbácsokon is összevesztek. Nem sok jót jósolok, de majd meglátjuk.
Az elemes vitorlást a Protes és társai kormányozza. Ők el sem férnek már. Nem csoda, hogy bővíthető hajóval indulnak. Messziről egyébként semmi különbséget nem lehet látni a két csapat között. Az alapszín fekete, egyiknél arannyal díszítve, a másiknál még az sem. A lényeg biztos a mélyben rejlik. Bár ezek nem motoros járművek.
Valamilyen komoly vita foglalkoztatja őket és a másik hajóra, majd egymásra mutogatnak.
Igen, látom már. A Phanatic Chatolic Dogma nevű gályáján 3 evezősor található, míg Protes és társai 3 vitorlával készül meghódítani a tengert. Távcsővel a kezemben figyelem az eseményeket. Azt látom, hogy mindkét csapat tagjai meg vannak láncolva. Egymáshoz, és a hajójukhoz is. Így nem csoda, ha korlátozott a mozgásuk, de ahogy viselkednek a gondolkodásuk is.
Ebben a pillanatban a látóhatáron egy elképesztő sebességgel közeledő hajó közelít, a rajtvonalhoz. Ha a versenykiírásban szereplő harmadik hajóról van szó, akkor utolsó percben érkezett. Ez lenne az? Ez sem mai portéka. Egyszerű kis hajó. Gyors és fordulékony. Egy sor evezője és egy árboca van. Csak egy.
Olvasom, hogy gályarabok helyett a versenyzők eveznek, és ha elfáradnak helyet cserélnek a vitorlát kezelő versenyzőkkel. Kevesen vannak, fél szavakból, egy pillantásból is megértik egymást. Hangos szó, veszekedés nem hallatszik felőlük. A hajó testébe egyszerű népi mintázatot faragtak bele, az ismeretlen mesterek. A vitorla fehér, és egy madár, valamint egy karika látható. Távcsővel jobban megnézve a madár, egy galamb, és a karika egy kígyó, amely a saját farkába harap.
Ezt nem értem, semmi olyan jelzés, amely valakinek a halálára, vérének vételére, és úgy általában szenvedésére, utalna. Még átvitt értelemben sem. Nagy bátorság kell ehhez, ebben a versenyben!
Ebben a pillanatban eldörrent az indítópisztoly. Az evezősök megfeszülnek, az ütlegek csiklandozására. A vitorlákat lassan megtölti a szél. A két monstrum meglódul. A kis hajócska, néhány méterrel lemaradva követi a másik kettőt. Nem merészkedik a közelükbe, mert mindkettőn akkora legénység van, hogy a haladáson kívül, arra is marad idejük, energiájuk, hogy egymást pusztítsák. Folyamatosan lövik egymást gyújtóbombákkal, melyek tüzét egyre nehezebben, egyre nagyobb károkat a hátuk mögött hagyva tudnak csak eloltani.
A verseny érdekessége, hogy relatíve szűk térben került megrendezésre. Volt olyan, hogy más földrészekre is áttévedt, egy-egy a versenyzők csapatába tartozó vízíjármű, mint például a Santa Maria, aki azonnal megkezdte áldásos tevékenységét, melyet a lakosok még a mai napig sem bírtak kiheverni.
A gyökereket ugyanott kell azonban keresnünk, méghozzá a termékeny félhold térségében.
Most sem távolodik el a verseny az európai kultúra partjaitól, túl messzire. Szinte csak körbe-körbe keringenek.
De nézzük az aktuális állást! Az élen még mindig a két tekintélyes hajótest szeli a habokat, és mögöttük biztos távolságban a törékenyebb jármű.
Az első akadálynál, a Szentháromság-fokánál, az egyenlőre harmadik helyen haladó, mintha vesztett volna sebességéből. Értem már! Óvatosságból bevonták a vitorlát, nehogy a szél nekisodorja őket.
Huhhh ez meleg helyzet volt! bár semmiféle pánik nem látszik a legénység arcán, és a kormánykeréknél is sziklaszilárdan áll, a kapitány-kormányos.
Az átmeneti lemaradást, az Eredendő bűn örvényénél már be is hozta a, igen, közben megvan a hajó legénységének neve, szóval az Unit csapata. Érdekes elnevezés, valamilyen egységre utalhat.
Komolyan mondom, egyszer el fogok süllyedni a számok tengerében, ha ha ha!!!
A másik két hajó az uralkodó tengeráramlatot kihasználva, könnyedén jutott át a fokon, nem is sejtve, hogy számukra ha nem is veszélyes, de mindenképpen előnytelen vizekre jutottak. Itt már a három sok. Nem fér el, nem tudják erejüket kibontakoztatni. Az evezők nem férnek el, ezért hol egyik, hol másik oldalon kell behúzni őket. Ugyanez a helyzet a vitorlákkal is. Szembe szélben kevés hajó képes haladni. A Protes és társai által uralt Subcontra pont ilyen. Míg a Dogma horgonyát a fok tengerbe nyúló lábába vágta, és annak segítségével nehezen, de át tudott fordulni, a horgony nélküli Subcontra, a fok megkerülésével, túl messzire került az arany középúttól. Csak sodródik.
Nem elhanyagolható körülmény az sem, hogy az egymással hadakozók ereje mintha kezdett volna fogyatkozni. A Jézusisten-szorosnál már határozottan lelassultak, minta eltévedtek volna. Bizonytalanul haladnak, az tény!
A kis törékeny lélekvesztő, a két monstrum között átsikolva, váratlanul átvette a vezetést.
Iiiigen! Észbe kapott a Phanatic Chatolic és a Protes és társai is, de energiájukat az egymással történő viszálykodás során már felemésztették. Igazából, már semmi újat nem tudnak mutatni a nekik szurkolóknak, és ezt ők érzik is.
Mindkét oldalon egyre nő a feszültség, és elégedetlenség. Fényjelzésekkel tudatták a partról a kapitányokkal, hogy semmi jóra ne számítsanak, ha kikötnek. Apanázsukat, állandó jövedelmeiket megnyirbálják.
A csalódottak közül, többen a kis hajócska mozgását kezdik kémlelni, sőt csendben, magukban szurkolni is nekik.
Az evezősök szép összhangban feküdtek bele a húzásba, és adtak külön lendületet a szél által repített hajónak. Az elégedetlenek a parton, nemtetszésüknek már egyre erősödő hangot is mertek adni, és érvelésükbe egyre gyakrabban hallatszott, a bezzeg a kis hajó, bezzeg a Unit, mennyire egyben van a csapat, hogy húznak, mennyire ügyes, és talpraesett a kormányos, és így tovább, és így tovább.
Egyes partszakaszokon a versenyzők „istállójába” tartozó vezetőségi tagokat is a tengerbe vetették.
Mi van itt, kedves hallgatóink, mi van itt??!!Ezt azért egyikünk sem gondolta volna.
A távolság szemmel láthatólag egyre nő és csak nő. A nehézkes lassú maradi gályák, behozhatatlan hátrányba kerültek. De következik a legnehezebb szakasz. Aki ezt teljesíti, az nyer.
Erre reális esélye, az egységes kis „lélekvesztőnek” van csupán. Heves manőverezésbe kezd a kapitány és egyben kormányos Dávid Ferenc. Sikerült úgy megkerülnie a Tudomány és Értelem zátonyát, hogy annak taraját horgonyával végigszántva, egy darabot leszakítva, magával tudta húzni a fedélzetre. Ez aztán a teljesítmény!
A két vetélytárs utolsó erejét is összeszedve, fogait összeszorítva, a gályarabok hátát rongyosra verve, vitorlát, árboctörésig kibontva, próbálja befogni a Unit legénységét. Nem látnak és nem hallanak – mentségükre legyen szólva,ezzel versenyen kívül is így vannak.
És megtörtént a tragédia!!! Mindkét hajó ráfutott a zátonyra, és megfeneklett. Se előre se hátra. Sőt, egymás után süllyedni is kezdenek. Mind odavesznek, ha nem ér oda időben a mentőhajó! Olyan magabiztosak, fennhéjázóak voltak, hogy úszni sem tanultak meg. Csak a bárkát, azt építették, de ők magukat bizony nem. Ez már nem is hit ez már fanatizmus, bár a bemutatkozó lapjukon az elvi kérdések rovatban szerepeltették, az esztelen, féktelen, és parttalan vakbuzgalmat. És tessék itt van! A partot is veszítettek!
A kis bárka tempóját lelassítja, az evezős testvérek feljönnek a fedélzetre, együtt imádkozzanak. Pedig az ember azt hinné, hogy most ünneplésnek lenne itt a helye.
A lebukó nap irányába úsznak, a horizont felé. A keresett város birtokosa, mint legfőbb, mindenek felett álló, és örökkévaló zsűri-bíróhoz fordulunk, hogy döntsön.
A távcsövemen keresztül próbálom a hajó nevét leolvasni. Egy az Isten. Ez van odaírva.
A zsűri bólint, majd szelíden elmosolyodik.
Megpróbálok szemük helyett szemük lenni, amennyiben hisznek.
A versenyt hagyományteremtő módon ebben a formájában 500 éve rendezték meg először, és nem is állítunk valótlanságot, ha azt állítjuk, hogy azóta is folyamatosan tart. Igazság szerint, ha nagyon pontosak akarunk lenni, akkor 441 évben határoznánk meg a kezdetet, mivel az addig veretlen csapatot először szorították meg, de úgy alaposan. Az is igaz, hogy addig teljesen egyedül indult, de volt, hogy akkor sem ért be elsőnek.
De ki, illetve kik is kormányozzák ezt a tekintélyes, robusztus gályát? Erre ebben a pillanatban, még nem tudok kielégítő választ adni, de szeretném felhívni a hallgatóság figyelmét, hogy ezen gálya sötétségben tartott, elcsigázott teljesen kiszolgáltatott rabszolgák fizikális teljesítménye hozza mozgásba. Nehezen forduló, lassú,mindemellett pompás kivitelű hajóról beszélhetünk. A hajóácsok nem spóroltak ki semmit belőle, ez tény. De lehet, hogy pont ezzel veszít értékes perceket? Meglátjuk!
És itt úszik a következő versenyző. A folyamatos bővítgetéseknek, hozzáépítgetéseknek köszönhetően, szintén tekintélyes méreteket öltött szkúner vonja magára, a szemlélődő tekintetét. Díszítésektől mentes, és amiben leginkább különbözik az előbb lefestett hajótól, az a vitorlázata. Húha! Itt igazán merész, bizakodó emberek szállhattak vízre. Evező egy szál se. Csak a szélben bízhatnak, amelyet irányítaniuk, befolyásolniuk nem áll módjukban.
Tehát a jól bevált módszerek helyett, mernek vállalkozni. A hajó testén észrevehetőek a továbbépítéshez szükséges előkészítések, melyekhez újabb modulokat könnyedén hozzá lehet csatolni.
Kérdés, a fordulékonyságot ez nem befolyásolja-e negatívan. Úgy veszem észre így is rettenetese nagy a vízkiszorítása,viszont a hatótávolsága ezzel arányosan nem nem látszik növekedni.
Igen most kaptam a hírt, megvannak az indulók! Szóval elnézést ezt nem nagyon értem, hogy is van ez.....!??
Ááááá! Megvan! Kollégáim kisegítettek.
Az első két hajó legénysége vegyes. A versenyt megelőzően már folytak egyeztetések, és az indulók a nyerési esélyeiket növelendő, úgy döntöttek, hogy erőiket koncentrálják. Ezzel lecsökkentik az induló versenyzők számát, és ettől kiélezettebb versenyt remélnek. Ismerjük már a visszalépést, visszaléptetést a sportéletben. Az esélyesebb versenyző javára – hogy egymással, az esélyesebbet gyengítő mérkőzést ne kelljen vívni.
Ebben igazán nem szeretnék okosnak tűnni, hiszen mint már említettem több száz éves versenyről van szó amelyben már kellő rutinra tehettek szert a versenyzők. Akkor is bátorkodom megjegyezni, hogy a „Viribus unitis” sem hozott hosszú távú sikert.....
De nem szeretném továbbfeszíteni a húrt. Az első pompás gályán a Phanatic Chatolic csapata indul. Római, és görög versenyzők alkotják a csapatot szláv testvérekkel megerősítve. A gályarabok nemzeti hovatartozása vegyes, mondhatni nemzetközi.
Húha! Nagy az esélye, hogy sem a fedélzeten, sem a mélyben nem értik majd egymást. Innen a partról is látszik, hogy folyamatosan vitáznak. Már a rabszolgák ösztökéül szolgáló korbácsokon is összevesztek. Nem sok jót jósolok, de majd meglátjuk.
Az elemes vitorlást a Protes és társai kormányozza. Ők el sem férnek már. Nem csoda, hogy bővíthető hajóval indulnak. Messziről egyébként semmi különbséget nem lehet látni a két csapat között. Az alapszín fekete, egyiknél arannyal díszítve, a másiknál még az sem. A lényeg biztos a mélyben rejlik. Bár ezek nem motoros járművek.
Valamilyen komoly vita foglalkoztatja őket és a másik hajóra, majd egymásra mutogatnak.
Igen, látom már. A Phanatic Chatolic Dogma nevű gályáján 3 evezősor található, míg Protes és társai 3 vitorlával készül meghódítani a tengert. Távcsővel a kezemben figyelem az eseményeket. Azt látom, hogy mindkét csapat tagjai meg vannak láncolva. Egymáshoz, és a hajójukhoz is. Így nem csoda, ha korlátozott a mozgásuk, de ahogy viselkednek a gondolkodásuk is.
Ebben a pillanatban a látóhatáron egy elképesztő sebességgel közeledő hajó közelít, a rajtvonalhoz. Ha a versenykiírásban szereplő harmadik hajóról van szó, akkor utolsó percben érkezett. Ez lenne az? Ez sem mai portéka. Egyszerű kis hajó. Gyors és fordulékony. Egy sor evezője és egy árboca van. Csak egy.
Olvasom, hogy gályarabok helyett a versenyzők eveznek, és ha elfáradnak helyet cserélnek a vitorlát kezelő versenyzőkkel. Kevesen vannak, fél szavakból, egy pillantásból is megértik egymást. Hangos szó, veszekedés nem hallatszik felőlük. A hajó testébe egyszerű népi mintázatot faragtak bele, az ismeretlen mesterek. A vitorla fehér, és egy madár, valamint egy karika látható. Távcsővel jobban megnézve a madár, egy galamb, és a karika egy kígyó, amely a saját farkába harap.
Ezt nem értem, semmi olyan jelzés, amely valakinek a halálára, vérének vételére, és úgy általában szenvedésére, utalna. Még átvitt értelemben sem. Nagy bátorság kell ehhez, ebben a versenyben!
Ebben a pillanatban eldörrent az indítópisztoly. Az evezősök megfeszülnek, az ütlegek csiklandozására. A vitorlákat lassan megtölti a szél. A két monstrum meglódul. A kis hajócska, néhány méterrel lemaradva követi a másik kettőt. Nem merészkedik a közelükbe, mert mindkettőn akkora legénység van, hogy a haladáson kívül, arra is marad idejük, energiájuk, hogy egymást pusztítsák. Folyamatosan lövik egymást gyújtóbombákkal, melyek tüzét egyre nehezebben, egyre nagyobb károkat a hátuk mögött hagyva tudnak csak eloltani.
A verseny érdekessége, hogy relatíve szűk térben került megrendezésre. Volt olyan, hogy más földrészekre is áttévedt, egy-egy a versenyzők csapatába tartozó vízíjármű, mint például a Santa Maria, aki azonnal megkezdte áldásos tevékenységét, melyet a lakosok még a mai napig sem bírtak kiheverni.
A gyökereket ugyanott kell azonban keresnünk, méghozzá a termékeny félhold térségében.
Most sem távolodik el a verseny az európai kultúra partjaitól, túl messzire. Szinte csak körbe-körbe keringenek.
De nézzük az aktuális állást! Az élen még mindig a két tekintélyes hajótest szeli a habokat, és mögöttük biztos távolságban a törékenyebb jármű.
Az első akadálynál, a Szentháromság-fokánál, az egyenlőre harmadik helyen haladó, mintha vesztett volna sebességéből. Értem már! Óvatosságból bevonták a vitorlát, nehogy a szél nekisodorja őket.
Huhhh ez meleg helyzet volt! bár semmiféle pánik nem látszik a legénység arcán, és a kormánykeréknél is sziklaszilárdan áll, a kapitány-kormányos.
Az átmeneti lemaradást, az Eredendő bűn örvényénél már be is hozta a, igen, közben megvan a hajó legénységének neve, szóval az Unit csapata. Érdekes elnevezés, valamilyen egységre utalhat.
Komolyan mondom, egyszer el fogok süllyedni a számok tengerében, ha ha ha!!!
A másik két hajó az uralkodó tengeráramlatot kihasználva, könnyedén jutott át a fokon, nem is sejtve, hogy számukra ha nem is veszélyes, de mindenképpen előnytelen vizekre jutottak. Itt már a három sok. Nem fér el, nem tudják erejüket kibontakoztatni. Az evezők nem férnek el, ezért hol egyik, hol másik oldalon kell behúzni őket. Ugyanez a helyzet a vitorlákkal is. Szembe szélben kevés hajó képes haladni. A Protes és társai által uralt Subcontra pont ilyen. Míg a Dogma horgonyát a fok tengerbe nyúló lábába vágta, és annak segítségével nehezen, de át tudott fordulni, a horgony nélküli Subcontra, a fok megkerülésével, túl messzire került az arany középúttól. Csak sodródik.
Nem elhanyagolható körülmény az sem, hogy az egymással hadakozók ereje mintha kezdett volna fogyatkozni. A Jézusisten-szorosnál már határozottan lelassultak, minta eltévedtek volna. Bizonytalanul haladnak, az tény!
A kis törékeny lélekvesztő, a két monstrum között átsikolva, váratlanul átvette a vezetést.
Iiiigen! Észbe kapott a Phanatic Chatolic és a Protes és társai is, de energiájukat az egymással történő viszálykodás során már felemésztették. Igazából, már semmi újat nem tudnak mutatni a nekik szurkolóknak, és ezt ők érzik is.
Mindkét oldalon egyre nő a feszültség, és elégedetlenség. Fényjelzésekkel tudatták a partról a kapitányokkal, hogy semmi jóra ne számítsanak, ha kikötnek. Apanázsukat, állandó jövedelmeiket megnyirbálják.
A csalódottak közül, többen a kis hajócska mozgását kezdik kémlelni, sőt csendben, magukban szurkolni is nekik.
Az evezősök szép összhangban feküdtek bele a húzásba, és adtak külön lendületet a szél által repített hajónak. Az elégedetlenek a parton, nemtetszésüknek már egyre erősödő hangot is mertek adni, és érvelésükbe egyre gyakrabban hallatszott, a bezzeg a kis hajó, bezzeg a Unit, mennyire egyben van a csapat, hogy húznak, mennyire ügyes, és talpraesett a kormányos, és így tovább, és így tovább.
Egyes partszakaszokon a versenyzők „istállójába” tartozó vezetőségi tagokat is a tengerbe vetették.
Mi van itt, kedves hallgatóink, mi van itt??!!Ezt azért egyikünk sem gondolta volna.
A távolság szemmel láthatólag egyre nő és csak nő. A nehézkes lassú maradi gályák, behozhatatlan hátrányba kerültek. De következik a legnehezebb szakasz. Aki ezt teljesíti, az nyer.
Erre reális esélye, az egységes kis „lélekvesztőnek” van csupán. Heves manőverezésbe kezd a kapitány és egyben kormányos Dávid Ferenc. Sikerült úgy megkerülnie a Tudomány és Értelem zátonyát, hogy annak taraját horgonyával végigszántva, egy darabot leszakítva, magával tudta húzni a fedélzetre. Ez aztán a teljesítmény!
A két vetélytárs utolsó erejét is összeszedve, fogait összeszorítva, a gályarabok hátát rongyosra verve, vitorlát, árboctörésig kibontva, próbálja befogni a Unit legénységét. Nem látnak és nem hallanak – mentségükre legyen szólva,ezzel versenyen kívül is így vannak.
És megtörtént a tragédia!!! Mindkét hajó ráfutott a zátonyra, és megfeneklett. Se előre se hátra. Sőt, egymás után süllyedni is kezdenek. Mind odavesznek, ha nem ér oda időben a mentőhajó! Olyan magabiztosak, fennhéjázóak voltak, hogy úszni sem tanultak meg. Csak a bárkát, azt építették, de ők magukat bizony nem. Ez már nem is hit ez már fanatizmus, bár a bemutatkozó lapjukon az elvi kérdések rovatban szerepeltették, az esztelen, féktelen, és parttalan vakbuzgalmat. És tessék itt van! A partot is veszítettek!
A kis bárka tempóját lelassítja, az evezős testvérek feljönnek a fedélzetre, együtt imádkozzanak. Pedig az ember azt hinné, hogy most ünneplésnek lenne itt a helye.
A lebukó nap irányába úsznak, a horizont felé. A keresett város birtokosa, mint legfőbb, mindenek felett álló, és örökkévaló zsűri-bíróhoz fordulunk, hogy döntsön.
A távcsövemen keresztül próbálom a hajó nevét leolvasni. Egy az Isten. Ez van odaírva.
A zsűri bólint, majd szelíden elmosolyodik.