A törzsvásárlói kártya
A hagyatéki ingóságok és iratok között talált egy törzsvásárlói kártyát. Egy neves könyváruház – online – biztosította egykori gazdáját kedvező hozzáállásáról, mivel az illető kisebb vagyont hagyott, vagy hagyhatott már náluk vásárlásai során. Ezért cserébe a következő, következő, következő vásárláskor egyre több és több kedvezményt kapott, pontosabban kevesebb és kevesebb ellentételezésre tartottak igényt vele szemben.
Minden csak a pénz körül forog, még a kultúra ilyetén sajátos megnyilvánulása is, amennyiben a könyveket alapvetően a kultúra szerves alkotórészének tekintjük, függetlenül annak tartalmától.
Az örökhagyó áldozott a kultúra oltárán jelek szerint nem is keveset. Ez a felismerés talán még inkább fokozta a gyászolók hiányérzetét.
Hiányzott valami, illetve valaki. Hiányoztak a könyvek, amelyek megvásárlása fejében az örökhagyó törzsvásárlóvá vált és hiányzott az a valaki, vagy valakik, akiknél a megvásárolt könyvek jelenleg is pihennek.
Az özvegy könnyeinek kémhatása e felismerés hatására jelentősen lúgosodni kezdett és a hirtelen nemkívánatossá váló idegen szemtanúk jelenléte tartotta vissza abban, hogy őrjöngeni kezdjen.
Az örökös már megbánta, hogy olyan alaposan kutatott az iratok között, de nem vezérelte más cél, mint a szerteszaladó szálak elvarrása. Ez sikerült is. Várakozáson felül teljesített, de nem kifejezetten ezekre a kibontakozó szálakra és nem ilyen aspektusban gondolt. Megelégedett volna, ha szimplán fel tud készülni a hagyatéki eljárásra, de nem is sejtette, hogy egy kissé beragadt fiók kihúzásával ilyen lavinát indíthat el.
Aznap este sokáig beszélgetett még az özveggyel, anyjával talán meg sem történt dolgokról. Fel, felpillantottak a zsúfolt könyvespolcra, mintha látni vélnék a könyvtárnyi irodalmat, ami valójában külön utakon járt.
Attól a naptól kezdve sosem beszéltek az örökhagyó sírjára ismeretlen által elhelyezett mindig friss virágokról.
Minden csak a pénz körül forog, még a kultúra ilyetén sajátos megnyilvánulása is, amennyiben a könyveket alapvetően a kultúra szerves alkotórészének tekintjük, függetlenül annak tartalmától.
Az örökhagyó áldozott a kultúra oltárán jelek szerint nem is keveset. Ez a felismerés talán még inkább fokozta a gyászolók hiányérzetét.
Hiányzott valami, illetve valaki. Hiányoztak a könyvek, amelyek megvásárlása fejében az örökhagyó törzsvásárlóvá vált és hiányzott az a valaki, vagy valakik, akiknél a megvásárolt könyvek jelenleg is pihennek.
Az özvegy könnyeinek kémhatása e felismerés hatására jelentősen lúgosodni kezdett és a hirtelen nemkívánatossá váló idegen szemtanúk jelenléte tartotta vissza abban, hogy őrjöngeni kezdjen.
Az örökös már megbánta, hogy olyan alaposan kutatott az iratok között, de nem vezérelte más cél, mint a szerteszaladó szálak elvarrása. Ez sikerült is. Várakozáson felül teljesített, de nem kifejezetten ezekre a kibontakozó szálakra és nem ilyen aspektusban gondolt. Megelégedett volna, ha szimplán fel tud készülni a hagyatéki eljárásra, de nem is sejtette, hogy egy kissé beragadt fiók kihúzásával ilyen lavinát indíthat el.
Aznap este sokáig beszélgetett még az özveggyel, anyjával talán meg sem történt dolgokról. Fel, felpillantottak a zsúfolt könyvespolcra, mintha látni vélnék a könyvtárnyi irodalmat, ami valójában külön utakon járt.
Attól a naptól kezdve sosem beszéltek az örökhagyó sírjára ismeretlen által elhelyezett mindig friss virágokról.
