-Tlan, -tlen
Az írók esetében időnként – nem túl gyakran, mindösszesen két alkalommal fordulhat elő évente, egyszer januártól májusig, másodszor augusztustól decemberig – hogy beáll a rövidzárlat.
A múzsa szabadságra megy, az ihlet délre repül a költöző madarakkal. Fellelhető itt, megtalálható ott – egy biztos, az alkotó agytekervényeiben nyoma sincs.
Ez a körülmény csak annyiban releváns, ha az a bizonyos szerző kalandortípus és arra vállalkozott, hogy írásaiból éljen meg. Érdemes elgondolkodni, micsoda hatalmas tábora van Mórus Tamásnak, de ha rajongóit nem is, őt mindenképpen olvassák, ha mások nem is, mint a fent nevezett rajongói.
Ez kissé olybá tűnik, mintha fából vaskarika lenne..., és valóban! Az utópisztikus írók kora lejárt – gondolnánk halvány mosollyal szánk szegletén – de nem. Ezt határozottan cáfolnom kell. Nem járt le, mert sosem volt, illetve mindig is, amennyiben azt tekintjük utópisztikusnak, aki szembemegy a közízléssel, aki megpróbál értéket teremteni, aki túl tud lépni a puszta gyönyörködtetésre irányuló vágyán, belső feszítő erőn, késztetésen. Ilyen értelemben mindig voltak és lesznek is utópisztikusok, de inkább rövidebb, mint hosszabb ideig, mert egészen egyszerűen éhen fognak halni.
Belső hajtóerőn kívül – értsd pártnemsemlegesség – pontosabban attól függetlenül igaz ez az állítás – természetesen néhány kivételtől eltekintve - nincs különbség ezen írók között. Mindegyikre ugyanaz a sors vár, hiszen bármelyik oldal masszív támogatói sem hajlandók olyanért pénzt adni, ami számukra kifejezetten káros: nevezetesen regnálásuk kritikájaként felfogható vágyak írásba, szavakba öntése.
Hosszas levezetés után megállapíthatjuk, hogy az íróknak legalább két csoportja létezik: az egyik alkotói válságban szenved /lusta írni, vagy eleve tehetségtelen, ötlettelen /, a másik ugyan ír, de kutya sem veszi meg műveit.
Emlékeznek a „Tücsök és a hangya” meséjére? A tanulság ebben az eseteben sem az, hogy a szorgos, dolgos elnyeri méltó jutalmát, hanem bizony az, hogy ősszel mind a ketten éhen halnak.
Ma egy írónak nem kell ezzel várnia őszig. Akár már tavasszal is éhen halhat, ha télen nem fagyott meg.
Pátrai Lucius elmegyógy, – és szociális otthon – szabadidőközpont.
A múzsa szabadságra megy, az ihlet délre repül a költöző madarakkal. Fellelhető itt, megtalálható ott – egy biztos, az alkotó agytekervényeiben nyoma sincs.
Ez a körülmény csak annyiban releváns, ha az a bizonyos szerző kalandortípus és arra vállalkozott, hogy írásaiból éljen meg. Érdemes elgondolkodni, micsoda hatalmas tábora van Mórus Tamásnak, de ha rajongóit nem is, őt mindenképpen olvassák, ha mások nem is, mint a fent nevezett rajongói.
Ez kissé olybá tűnik, mintha fából vaskarika lenne..., és valóban! Az utópisztikus írók kora lejárt – gondolnánk halvány mosollyal szánk szegletén – de nem. Ezt határozottan cáfolnom kell. Nem járt le, mert sosem volt, illetve mindig is, amennyiben azt tekintjük utópisztikusnak, aki szembemegy a közízléssel, aki megpróbál értéket teremteni, aki túl tud lépni a puszta gyönyörködtetésre irányuló vágyán, belső feszítő erőn, késztetésen. Ilyen értelemben mindig voltak és lesznek is utópisztikusok, de inkább rövidebb, mint hosszabb ideig, mert egészen egyszerűen éhen fognak halni.
Belső hajtóerőn kívül – értsd pártnemsemlegesség – pontosabban attól függetlenül igaz ez az állítás – természetesen néhány kivételtől eltekintve - nincs különbség ezen írók között. Mindegyikre ugyanaz a sors vár, hiszen bármelyik oldal masszív támogatói sem hajlandók olyanért pénzt adni, ami számukra kifejezetten káros: nevezetesen regnálásuk kritikájaként felfogható vágyak írásba, szavakba öntése.
Hosszas levezetés után megállapíthatjuk, hogy az íróknak legalább két csoportja létezik: az egyik alkotói válságban szenved /lusta írni, vagy eleve tehetségtelen, ötlettelen /, a másik ugyan ír, de kutya sem veszi meg műveit.
Emlékeznek a „Tücsök és a hangya” meséjére? A tanulság ebben az eseteben sem az, hogy a szorgos, dolgos elnyeri méltó jutalmát, hanem bizony az, hogy ősszel mind a ketten éhen halnak.
Ma egy írónak nem kell ezzel várnia őszig. Akár már tavasszal is éhen halhat, ha télen nem fagyott meg.
Pátrai Lucius elmegyógy, – és szociális otthon – szabadidőközpont.