Claudio Abbado emlékére

Letette a pálcát
egy picit hátrébb lépett.
Igen oda, a sötétségbe.

Vagy ez a világosság,
amivel szövetségre lépett
s cserébe mára csak név lett?

A pálca nyugszik
az a kéz meg már nem ragadja,
mégis markában látja, aki hallja.

A dobogót nem terheli
egyre könnyebb teste súlya,
nem nyílik ki állványán a partitúra.

A reflektor most lassan elfordul,
a közönség keze összecsattan
s képzeletben meghajol a halhatatlan.