Pók apóka

Már be sem hálózza
gondolatom legyét
a méreg-pók apóka
ám lassan emészt
igaz, nem begubózva,
egyre nagyobb részt
naponta kiharapva
húsomból, a merész,
szemtelen jobban mondva.
Mit nekem kicseszés,
hosszú sor, atombomba,
magam devizahitelét
vígan nyomom a bankba.
A megalázás rémképe
rég függ már a szobámban,
megkavarja Dimenzió néne
a realista naturalista
s már az örület szagát érzem,
ha felnézek a falakra,
hol hétköznapi Adventskalender
vért engedő ablakja
összeken, nincs hová lépnem
mert a föld be nem issza
s nekem e pokolban kell élnem.
Itt, ahol dilettáns parancsa
teljesítésre megérett,
ahol mesterlövész a kancsal
s tökkelütött hivatalt szervez.
Mondd hol bújkálsz pók apóka?
Zsákmányod szabadon szenved.