Zsákutca

Egyetlen táblán múlt az egész.
Meg senkit nem kérdeztek,
csak egy szép nap fogták s ledöfték,
a kicserepesedett földbe.

Mennyire lehetett nehéz?
Ezeknek itt? Egész biztosan.
A korábbi tábla nyelét
kihúzni senki sem próbálta.

Elflexelték tíz centivel
- talán tizenöt is megvan -
éppen, hogy a talaj felett,
benne hadd essek hasra.

Amerre jártam, ma nem kerülhetek,
pedig más akadályra nem futotta.
A büntetéstől félnek az emberek,
így lett a körforgalomból zsákutca.

Kicsit kényelmetlenebb, hosszasabb
az otthonhoz jutás, a parkolás,
gondolják lehetne ennél rosszabb
nem is fáj annyira a jogfosztás.

Indoka nem volt?! Érdekel valakit?
„Biztos nem véletlenül csinálták!”
hangzik a válasz, ha megkérdek bárkit.
Hogy éljünk, helyettünk majd megmondják.

Elköltözöm a másik utcába,
ahol virágot a szomszéd velem locsol,
én megmetszem, ha elvadul bokra,
s ő havat az én kapum elől lapátol.

Ott együtt döntjük el nekünk,
mire telik, mit szeretnénk,
mi kedvesebb, mi egyszerűbb,
s együtt biztos messzebb érnénk.