Tavaszi nappal öblítettem

A tél avas szagát kiöblítettem
egy jókora adag napfénnyel.
Ki a szobából, ki, ki!
- kiáltottam
és kirántottam a a függönyt,
veszítse el a színét a füstköd.

Késő ősztől halomba pakolta
a szennyes, dohos légpagoda
építőmestere, maga a tél
katakomba illatát,
amin nem villant át se fény, se öröm,
csak szürkeség, bánat és közöny.

Elég volt a búsongásból! Itt a tavasz!
Magához kötve rángatja a kamaszt,
az rakoncátlan napot,
aki máris sakkot adott a sötétségnek,
de még nincsen vége a mérkőzésnek.

Napról napra, tovább és tovább
tolja ki udvara csillogó palánkját,
foglal egyre nagyobb teret
s elküldi a telet megszokott körútjára,
miről kilenc hónap után tér vissza újra.