Porból porrá

Nálam ezerszer különbek
már réges-régen kihűltek
nem melegíti fel őket a por,
mit az utókor testükre kotor.

Eltűrik ezt is csendben, némán
mit tehetnének dermedt, bénán,
folytatják a satuba szorított létet
amit rájuk kényszerítettek míg éltek.

És ők voltak tehetségesek, jóravalók
nem holmi kenyérpusztítók és tűzrevalók
kiknek mindig drágább rongy élete,
mint az öröklétnek ígérete.

Fel nem ismerik a hasznost, a szépet
legyalulják s kevernek belőle pépet.
Saját sanszaik vetik szemétre
s haragosan rázzák öklük az égre.

A temetői árok alján
egyszervoltak éteri hangján
csendül fel a bánatos siratóének
azokért, kik e földi pokolban égnek.

Nem tehetnek ők már többet
békésen porlad a többlet,
ami életükben sem kellett senki fiának
az nagy segítségére lehetne a mának.