Mondj igazat! Igazat mondj!

Van immár respektem
az emberek előtt,
hisz nekik azt mesélem
mi kölköt, férfit és nőt
gyötör egész mélyen.

Azt füllentem nekik,
amit hallani vágynak,
hogy azt bizton elérik,
amit meg sem próbálnak
s ez nagyon tetszik nekik.

Amíg igazat mondtam,
csak kacagtak vadul
s hiába bizonygattam
elsőbb, aki tanul,
ők csak papírt akartak.

Nem vágytak mást, csak kétes hatalmat,
minden feles elporló földi jót
csak hamis pénzcsörgést hallottak
nem értelmes, józan emberi szót,
Fejükhöz, sem szívükhöz nem kaptak.

Aztán határoztam el,
csúffá teszem őket
s a mindent elferdítve
az igaztól, mohó ölbe
döngöltem már bele.

Egy kis nyelvi móka itt,
csalafinta rímjáték,
amott s az igazit
hogy többé ne leljék:
hazudtam egy picit.  

Törheti a fejét az olvasó,
a vallomásom töredelmes-e,
nincs-e szöveg bódító-kábító
szerrel töltött lövedékkel tele,
ám ez hadd maradjon a titkom.