Kezelés

Megint éjfél múlt
a hajnalba beleharapok,
ha biztatást rögvest nem kapok.
Csak egy impulzust!

Egy löket kell
és nem több, ami helyes irányba
vezeti kezem, ami irkálna
új verseket.

Ami gyártani a pocsékot,
a haszontalan betűhalmazt,
mit elolvasni mind elhalaszt,
ismét venné a fáradtságot.

Aki nem kérdezné
a tollat leejtve,
„Van-e szükség erre?”
de mit érzek levésné.

Tenné csak helyettem,
de nem nélkülem dolgát,
feledve kínzó csúzát,
mind jobban remegve.

Felesen fáradtan megpihen
ölem fészkében aztán
magát törölgetve vár rá,
gyötörnöm mikor támad kedvem.