Kedves tollam

Forgatom a tollam,
söndörgetem, pödröm
ujjaim közt lassan,
közben gyönyörködöm.

Pedig ütött-kopott pára
ezüstszínét kezem letörölte,
a rút szürke maradt mára
és a kézhez ferdült hegye.

A kupakja kotyog,
csillog az akasztója,
ha megfeszítem, forog,
mint egy ósdi körhinta.

De a nyom, a barázda,
amit a papíron  szántott,
tökéletes mása
amit agyam gyártott.

Nélkülöz minden eleganciát,
mint írásaim nagyobb része
testem sejt gondolkodót, s nem esztétát,
ki inkább igazat ír, mint szépet.

Ehhez remek szerszám e filléres toll,
ami árát hazudtolva szolgál régen,
nincs előtte titok, nincsen fehér folt,
rögzít hűen múltat, alapoz jövőt merészen.

Miután elvégezte a kirótt munkát,
tinta-verejtékes „homlokát” megtörli,
az asztalon megkeresi hálókupakját,
s, ha kipihente magát, ujjaimmal közli.