Felismerés

Zöldellt világoskéken
az alkonyodó ég
s csészelevelét
az est pirosra festette.

Az amottan lebukó nap
légvászonra vetette
s közszemlére kitette
mire minden költő harap.

Csak figyeltem,
mélyen beszippantva
hogyan dermed a gyanta
a fenyők törzsére.

Nem járt az agyam,
nem dolgozott,
nem foltozott
zsákot teli gondolattal.

Ritka pillanat, mindennapos.
Ismétlődik évezrede,
csak a magam eszmélete
harmatfriss, meleg és ropogós.

Csak nekem s most új ez.
Csak egy szokványos csoda,
de most jutottam oda,
hogy felfedezhettem.