Coriolan

A fülem felvonóhídja leszakadt,
lándzsájukat előreszegezve
dobog rajta a rohamozó csapat
a várvédőket lefegyverezve.

Aztán aknát ásnak agyam fala alá,
robbantják őket szépen sorban,
mind leomlott, nincs védelem ma már,
az ellenállás vergődik lent a porban.

Ám a belső hang azt kiáltja újra mégis,
jöjjön újabb attak, az ostrom ne szűnjék
dübörögjön a hang-ágyú, folyjon vér is
se támadó, se védő ne lássa a harc végét.

Költözzön belém visszhang, újra és újra,
legyen hűséges a kotta-haditervhez
folyton csak ezt, csakis ezt húzza, húzza
mindent előkészítettem a vereséghez.

Magam megadtam, készletem felégettem,
hadi szereim egytől-egyig elrontottam,
hisz a támadástól nem féltem, én kértem,
s most nyugszom a zenekari-sírárokban.