Arad

Talpuk alatt fütyült a szél,
de nem paripák kengyele
szolgált lábuk bölcsőjeként.

Kenderkéz tenyere
a nyakukat tartotta
s gerenda a gerincet.

Örök álomra emelték
egymás után fejüket,
majd hirtelen leszegték.

Baljóslatú köd, vagy füst úszott,
de szemüket nem csípte.
Fejükre a sors csukját húzott.

Az ütést érezték talán
ott mellkastájékon,
de eldörzsölte a halál.

...és szétáztatja e kor a lapokat
mire eleink hős tetteit írták.
Félnek azoktól, akik adják magukat.