Alkotás szabotázs

Ha kezem alól reppen a mű
a fáradtság sem vesz erőt
rajtam
ám, ha értelmetlen elcsepült
vacakot kell épp kinyögnöm,
baj van.

Akkor megállok és pásztázom
utasításadóm lapockáját.
Gondolatban kimetszem,
de fizetésért e játékot
nyögve folytatom. A kutyafáját!
Megfogadtam nem teszem.

Aztán jön a következő misszió,
amit szeretek hanyagolom,
de amit gyűlölök azt is.
Igyekszem ne legyen oly nyilvánvaló,
tőle mennyire undorodom,
de észreveszik mégis.

Akkor aztán magyarázkodhatok,
bár meg érveim nem értik,
-nem lehet tökéletes mindenki-
ezt látva magamon uralkodhatok
indokaim vérig sértik
ki utasítását nekem címzi.

Fogcsikorgatva alkuszom meg
nap, mint nap, évről évre,
„...amíg meg nem halok...”
míg minden értékes tönkre nem megy
apróra nem törik bennem.
Aztán ragaszthatok.