A kuruc

A magyar mikor indulata
a nyilvánosság előtt
elragadja,
magát titulálni kurucnak
nem rest és a melldöngetőt
eljátssza.

Fogat csikorgat, bajuszba harap
káromkodik egy cifrát,
esküdöz és fenyeget,
nem gondolva arra, erre alap
nyomokban rendelkezésre áll
s ha nem pillanatok alatt teremt.

Igaza eleve csak neki lehet,
más a földön minek él egyáltalán
számára nem világos, de bántó.
Engedetlen mindennel mivel lehet
de csak úgy, ne szenvedjen nagy kárt,
ezért kiszámolja mennyi lesz a káló.

Ha elég biztonságban érzi magát
másokat csipeget, harapdál,
minél gyengébb, annál jobb,
de ha a nyakán maradt romlandó mannát
osztogatni kéne nem ugrál
s kivárja míg elfogy előle a sor.

A magyar gyakran reformál,
magyarán törvényt szeg,
hiába ő alkotta azt,
s gőzerővel protestál,
a hatalommal szembemegy
feltéve, ha az nem arra tart.

Mert ha esetleg felé fordulna
összevont szemöldökkel az állam,
bajba akkor kerülne igazán,
bátorsága szerteillanna
s átkapcsolna gyáva takaréklángra
és hangosan morogna magában.

Lázadni csak a tervbe nem vettel szemben
mer,ha és amennyiben
esetleg, talán.
Amúgy Kossuth-díjasan lappang, retteg
nehogy valamit tennie
kelljen akár.

Valamennyi „erényét” felsorolni
képes nem vagyok.
Hiába no, labanc lelkülettel....
mást saját kudarc miatt okolni
én bizton nem fogok,
mert hasonulnék tárgyával e versnek.