Vitéz László

Vitéz László eszme-társam vele azonosulni
nehézséget nem okoz, tetszik tudni
úgy utálom, ha az ördög -legyen ét- vagy tejcsokipofa
hátam mögött, de szemem előtt táncolja
velőtrázó sikolyokkal aláfestett csárdását
levetkőzve maradék gátlását
és örömujjong ennyi lelket, ilyen olcsón
nem is kaphatott csakis itt, sehol máshol.

Asszisztáltak is jócskán a tudatlanok
mutatványához és a híres világbajnok
e kegyet elfogadni nem volt rest
megillette őt a semmi nesz,
mert az akár az artista halálához vezethet,
de nem vezetett, csak a kötele
a felszínre a pokolból
nem is állt csak csomókból.

Mert őkelme nem zsebkendőjét, hiszen
olyannal nem rendelkezett, ne felejtsen
magával vinni ezt és azt, de főképp
megtévedt lelkeket, kötelét
hányta tele csomókkal
ebből látta mennyi dolga.
Összekötötte a felszínt az alszínnel
s üstökben tálalta kit lecibált magával tejszínnel.

Ínyenc koma volt, de nem válogatós,
nem zavarta ha a delikvens epés, vagy sós,
vagy csak szimplán ízetlen,
humortalan, kedélytelen
ilyen majd minden bokorban terem öt,
azt hiszem inkább a bokor kevés sőt.
Ördögi fűszerkeverékkel feljavította
s miután elrontotta művét a földre felhajította.

Szorgalmas munkájának gyümölcsét
minden nap szüretelem, de dicsőség
neki akkor sem jár és ez ami fáj.
Nekünk sem kellemes az az igazság,
hogy a butát elragadta s elrontotta,
majd köznemkívántra forgalomba hozta
s okozott olyan túltermelési válságot,
ha nem is serpenyőt, de most fogok egy lapátot...