Pofátlanság

A pofátlanság – lánykori nevén szemtelenség
a legteljesebb tulajdonság, amivel életutamon
ezidáig találkoztam.
Hogy nő, vagy férfi, az elkövető nincs különbség
és az sem számít, hogy idősként-e, vagy fiatalon
alanyai próbálkoznak.

A hely, az idő befolyással nem bír
igazából kiváltó oka sem tiszta,
csak úgy jön,
lassan iszapként, vagy mint a gejzír
lövell a magasba lelkének mocska
s ismerősként köszön.

A megismétlődés hiánya kizárva,
ez egy hosszú folyamat szerves része,
meglepődni nem ér,
mióta az ég kék, nem macska a zsákban,
nem fog rajta sem kritika, sem enyészet
életünkből enni kér.

S mit tesz Isten jól is lakik az átkozott
szép lassan a gazdaállatot emészti,
majd böffent,
s ha egyiket kivégezte, ahol emezt, ott
talál másikat, kin a kését fenheti
és jó mélyre döfhet.

Bent persze kicsorbul a penge,
elhajlik, kihúzni bonyolult
lehetetlen néha,
de aki gyakorolja nehezére
nem esik elnézni, hogy borul
áldozata a padlóra.