Láttam a Dunát

Láttam a Dunát én,
de nem a rakpart alsó kövén
ülve, térdepelve, fekve,
hogy tovaúszna a dinnye.

Azt láttam, mily haragos,
otromba és zavaros,
erejét hogy fitogtatja,
medre falát paskolgatja.

Nem volt kedve átlépni azt,
csak hallgatta a jaj-t, a panaszt.
Aggastyán létére ugyanúgy viháncolt,
mint kölyök, kit szülői szigor láncolt.

Gigászi hatalmával vissza nem élt,
ma sem értem vajon miért?
Valahol belül bíztam
a sok szennyet lemossa.

A magával hordott fertővel
felfúvódott, mint döggel
és megtisztulást hozott volna,
ha a partot végignyalja.

Mert amit hullámaiba temet,
ha akar élő, ihat, ehet,
de a partokra kövült mocskot
le nem nyelhetik azt torkok.

Fennakadunk, s megfulladunk tőlük
és zsákokat miattuk töltjük,
de nem gát készül, hanem géppuskafészek,
ez lenne a valódi haszna az egésznek?