Kortársversek árnyékában

Tegnapi gúnyversemre
érkezett egy észrevétel,
mely különösen megfogott.
Kortárs költők védelmében
olykor kortárs költő lép fel
s elénk tárja az indokot.

Megtudtam, hogy börtön a rím
alkalmazni szinte pokoli kín
az általam kritizáltnak.
Kaloda a ritmus, a szín
nem belbecs, csak külcsín
s tartalmat nem garantálnak.

Béklyóikat vesztve,
magvas gondolatokkal telve,
alkotásuk újdonság.
De mit tegyek, ha többnyire gyenge
firkálmányaikat úgy látom, mint vershez
hasonlatos sivárság.

Nem az úgynevezett ihletett
lelkiállapotot, hanem egyebet
tükröznek a sorok.
A zömük soha nem gyönyörködtetett,
értelmes gondolatokat nem eredeztetett,
voltak sótlanok, könnyen pótolhatók.

Ez utóbbi következtetést levontam
s ehhez már segítséget el nem fogadtam
meggyőződésből.
Verset eddig ugyanis csak úgy kapartam,
mindig, ha a tartalma tapasztalatommal
keringőzött.