Proletár vagyok.
Ismert még e fogalom?
Mit szaporítsam a szót.
Nincs ebben semmi szégyellnivaló.
Eddig ágrólszakadt módon éltem.
Másra nem termett lehetőségem.
De most lakást kaptam a dolgozók
házépítő szövetkezetében.
Ilyen tágas lehet,
de ennél nem tágasabb
és ilyen magas éppen.
Belakható némi jó ízléssel.
Levegős, világos és meleg.
Még rendezem a fűtésemet jóemberek.
Minden príma benne,
csak hitel ne lenne.
Mégis legfőképpen egy dolog, amit szeretek,
ha eszembe jut nevetek
s ez holdfénynél fehérebb, boldogítóbb, mint álmaink hona
ó de, hogy is lehetek ilyen ostoba
ez- de lám mellébeszélek –
ez a fürdőszoba!
Víz van a csapban,
alig eszi vízkő, rozsda.
Jéghideg abban,
tűzmeleg ebben
csak össze ne keverjem,
mert kéznek elviselhetetlen.
Üstököm hideggel,
testemet meleggel veretem.
Az egyik csapon H a jel
M a másikon
és még véletlenül sem
C , vagy W, mint idegen terméken.
Megjövök fáradtan,
meghalni szeretnék.
Áldom napot,
hogy elhozta az estét.
Sem scsi, sem tea nem üdít, mint máskor.
Kiváltképp, mert előbbit nem ismerem, kimaradtam az iskolából.
De van munkám,
mi rám szennyet hány!
Sirály mód kádba csobbanok
s már a halálból is visszanevetnék,
ha a fáradtságtól nem remegnék.
Ettől a csiklandó csobogástól
szám elered és harákol,
mintha nem a kapitalizmus lenne főbérlőm.
Megszorul bennem a maradék szusz.
Nadrág a kézbe s zsupsz!
Elcsúsztam, mint kezdő korcsolyás a jégen.
Ülök, mosakszom, hosszasan-hosszasan,
ülhetek bármeddig. „csudajó”.
Számomra most nincs választanivaló.
Szobámban egyszerre a nyár s Volga van
s a Don ki csendes, pedig fontos mondandója van.
Csak éppen nincs se hal, se hajó
hisz proletár vagyok, nem bankrabló.
Ha bőrömön tízesztendős munka szennye volna
szívem a szívek közt a legboldogabb volna.
Lehámlana az is akár a faháncs.
Csak munka piszka volna, ne más.
Jön is, mint a kéreg, jön-jön le a munka korma,
lemosódik a nyavalyás!
S ha már kipirultam, kifőttem,
ha beáztak alattam, s dörömböltek fölöttem,
a csapot megcsavarom:
máris hűvös zuhany-eső dől fölöttem
a csupa-lyuk felhő-vason.
Ez ám a gyöngéd ciróka-maróka!
Ennyi, mert több egy melósnak miért is járna.
Nyomán a fáradtság testemből kiszakad,
nem tagadom, de félek a lelkem is vele tart.
Hajam a víz letapasztja, fülemet paskolja
elgyötört testem a sovány élvezetet nassolja.
Lapockám között a vájatban leszalad.
Aztán a bőröm ledörgölöm
bolyhos bundájú törülközővel,
ha nem volna, megmaradt konyhai törlővel.
S, hogy szárazra lépjek ott vár a kövön,
szégyellem mondani, a parafa szőnyeg,
hisz más patáját selyembe törli meg.
Megnézem magam,
megnézhetem magam
a tükörhöz hajolok
úgy, ha a nagyszobába loholok.
Tiszta ing simul már mellemen, vállamon
és semmi, de semmi másra nem gondolok
bizony jó dolog
volt a munkáshatalom.
Ismert még e fogalom?
Mit szaporítsam a szót.
Nincs ebben semmi szégyellnivaló.
Eddig ágrólszakadt módon éltem.
Másra nem termett lehetőségem.
De most lakást kaptam a dolgozók
házépítő szövetkezetében.
Ilyen tágas lehet,
de ennél nem tágasabb
és ilyen magas éppen.
Belakható némi jó ízléssel.
Levegős, világos és meleg.
Még rendezem a fűtésemet jóemberek.
Minden príma benne,
csak hitel ne lenne.
Mégis legfőképpen egy dolog, amit szeretek,
ha eszembe jut nevetek
s ez holdfénynél fehérebb, boldogítóbb, mint álmaink hona
ó de, hogy is lehetek ilyen ostoba
ez- de lám mellébeszélek –
ez a fürdőszoba!
Víz van a csapban,
alig eszi vízkő, rozsda.
Jéghideg abban,
tűzmeleg ebben
csak össze ne keverjem,
mert kéznek elviselhetetlen.
Üstököm hideggel,
testemet meleggel veretem.
Az egyik csapon H a jel
M a másikon
és még véletlenül sem
C , vagy W, mint idegen terméken.
Megjövök fáradtan,
meghalni szeretnék.
Áldom napot,
hogy elhozta az estét.
Sem scsi, sem tea nem üdít, mint máskor.
Kiváltképp, mert előbbit nem ismerem, kimaradtam az iskolából.
De van munkám,
mi rám szennyet hány!
Sirály mód kádba csobbanok
s már a halálból is visszanevetnék,
ha a fáradtságtól nem remegnék.
Ettől a csiklandó csobogástól
szám elered és harákol,
mintha nem a kapitalizmus lenne főbérlőm.
Megszorul bennem a maradék szusz.
Nadrág a kézbe s zsupsz!
Elcsúsztam, mint kezdő korcsolyás a jégen.
Ülök, mosakszom, hosszasan-hosszasan,
ülhetek bármeddig. „csudajó”.
Számomra most nincs választanivaló.
Szobámban egyszerre a nyár s Volga van
s a Don ki csendes, pedig fontos mondandója van.
Csak éppen nincs se hal, se hajó
hisz proletár vagyok, nem bankrabló.
Ha bőrömön tízesztendős munka szennye volna
szívem a szívek közt a legboldogabb volna.
Lehámlana az is akár a faháncs.
Csak munka piszka volna, ne más.
Jön is, mint a kéreg, jön-jön le a munka korma,
lemosódik a nyavalyás!
S ha már kipirultam, kifőttem,
ha beáztak alattam, s dörömböltek fölöttem,
a csapot megcsavarom:
máris hűvös zuhany-eső dől fölöttem
a csupa-lyuk felhő-vason.
Ez ám a gyöngéd ciróka-maróka!
Ennyi, mert több egy melósnak miért is járna.
Nyomán a fáradtság testemből kiszakad,
nem tagadom, de félek a lelkem is vele tart.
Hajam a víz letapasztja, fülemet paskolja
elgyötört testem a sovány élvezetet nassolja.
Lapockám között a vájatban leszalad.
Aztán a bőröm ledörgölöm
bolyhos bundájú törülközővel,
ha nem volna, megmaradt konyhai törlővel.
S, hogy szárazra lépjek ott vár a kövön,
szégyellem mondani, a parafa szőnyeg,
hisz más patáját selyembe törli meg.
Megnézem magam,
megnézhetem magam
a tükörhöz hajolok
úgy, ha a nagyszobába loholok.
Tiszta ing simul már mellemen, vállamon
és semmi, de semmi másra nem gondolok
bizony jó dolog
volt a munkáshatalom.
RSS Feed
