Elképzelem

Elképzelem, ahogy a vonaton zötyögünk,
 tadamm, tadamm, kínunkban rötyögünk,
 s, ha sikerül a hálókocsi komfortjával élni,
 reggelre homo sapiensként fogunk Berlinbe érni.
 
Persze semmiben nem lehetek biztos, ne feledjük,
 az „állam az államban” alkalmazottainak akad trükkjük,
 a gyanútlan utazót könnyesre, hogyan tréfálják,
 ezért ma azt mondom: másnap reggel dicsérd a napnyugtát.
 
Látom, ahogyan megérkezünk a metropoliszba,
 csatakosan, izzadtan, lerongyolódva:
 emez éhes, a másiknak pisilnie kell,
 hogy birkózzam meg ennyi igénnyel?

 De az is lehet, mindenki üdén ébred,
 s délben már örülhetünk egy kiadós ebédnek,
 ha nem is egy resztorantban, az Unter den Lindnenen
 és nem lázadozom, ha nem is a Vilmos sztríten.
 
Bízom abban, hogy derekam számításaimban tényezőként
 nem tervez belépni, bár igazat megvallva meg nem lepődnék
 és drukkolok a készpénzben fityegő Euró pisipénznek,
 egész hétre minden igényt kielégíthet.

Ilyesforma durva gondolatokkal, kérdésekkel
 indul neki az útnak, aki üdülni megy?
 Valószínűnek nem tartom, igazából egyre-megy,
 de megígérem, ha felébredek elképzelem.