Egybeforrva

Olvasztár vagyok.
Mit szaporítsam a szót.
Nem elég, hogy ötletet loptam
elhagytam a csattanót.

Igaz az a végén következne,
ha e türelmetlen természetke
mi belülről dörömböl és rugdal
olyannyira nem siettetne.

De én megálljt parancsolok,
hisz említettem: olvasztár vagyok
ércet hevítek cseppfolyóssá,
amíg csak jól nem lakok.

Elegyítem a szezont és fazont,
nem esik nehezemre, olvasztár vagyok.
S mi természeténél fogva különáll
hamarosan azonos üstben rotyog.

Onnan merek kinek-kinek érdeme szerint
s ki nem elégszik meg annak is megint,
majd főzetemtől elnehezült emberfőkkel
biliárdozom szabálytalanul egy picit.

Nem aggódom, ha a lyuk üres marad,
a lényeg, vagy hasfal, vagy a tudat hasad.
Ezt elérnem nem lehetetlen küldetés,
több gondot okoz ez a töméntelen salak.

Kifőzve emberi mivoltukból a népeket
nyerhetjük csak ki az értékes lényeget,
de a kicsapódott szenny ijesztően hat,
ezzel mocskolva lelküket élik az életet.