Verbuválás

Elesettek, mind előttem
sorakozót kiáltok!
Nemes lelkek elgyötörten
jó hírt hoztam hozzátok!

Eddig talán rejtve maradt,
hogy a világ velünk tele,
alázásunk lett az alap,
a világnak szégyene.

Letaposnak, belénk rúgnak,
megérzed még kiskomám?
Kinevetnek, meggyaláznak,
kihasználnak ezerszám.

Megmagyarázzuk a lehetetlent,
majd beledöglünk a válaszainkba,
magunkfajták, mást nem tehetnek,
a protokoll így van megírva.

Ősi rendet toborzással változtatni
meg egyáltalán nem lehet,
csak azt szerettem volna tudatni,
ez ügyet személyesnek ne vegyed!

Tudd, hogy többen vagyunk,
kinek szíve színarany
és pont ezért kell lakolnunk,
a lélektelen így halad.

Ha velük harcba szállnál,
árulással lenne egyenlő,
mert ki erőszakkal ágál
annak a harc lesz a temető.

Lelke ott nyugszik majd,
kiüresedve, hidegen,
gyanakvással, haraggal
vizslat minden idegenen.

Addig mi sorstársak,
kapuinkat kitárjuk,
beengedjük a kárhozat
követeit s bámulunk.

Nézzük fájdalmasan,
amire mi képtelenek,
de azok gátlástalan
módon törekednek.

Nekünk fájnak ők,
de nekünk van is minek!
Üres szívbölcsőik
kínnal tele nincsenek.

Kihasználtak, kedveseim,
jótett helyébe jót várnunk
dőreség, de lehetőségeink
tárházát az imént láttuk!

Szinte semmi, kivéve egy!
Az összetartozás élmény!
Ez jár az eltiport egyednek,
de az eltipróknak a kétség.