Részeg lányt láttam ma
a miskolci utcán
nem volt hiteles,
de annál undorítóbb
ahogy áthajolt barátnője vállán
és még be sem köszöntött az est.
Fényes nappal,
fél kettőkor botladozott
eltúlzott mozdulatokkal
feltűnést óhajtott
s részemről meg is kapta,
bár nem tudom honnan tudta,
hogy pont akkor autózom arra.
Nem szánalom tört rám,
annál sokkal rosszabb
mint ahogy szerepét alakítva
pocsékan
öklendezve karolta
kisebb társa vállát,
ki szánalmat színlelve
hősiesen tartotta.
Abban bízva égett vele,
ha esetleg más alkalommal
ő kerül majd ily válságba
bizton számíthat
részvétre,
segítségre.
de ha arra nem is
jó adag viszonzástettetésre.
Fél kettőkor történt,
nem este
fényes nappal 13.30-kor
reggel óta vajh mily örvény
ragadta s temette
a lealjasulás legmélyére.
Azt hiszem sem ésszerű, sem annak ellentmondó indok erre nincs.
Sem szülő,
sem nevelő,
sem tanár nem akadt egy sem
ki látott volna reggel bármit
mi arra indította volna,
megkérdezze: Kincsem?!
Mi uralja kedélyedet,
mi nyomja szívedet,
segítségem kell-e?
Mind vakok,
süketek vagy
közömbösek lettek volna?
Nem, ezt igazán el nem hihetem.
Én azt mondom máshonnan fútt a szél,
„Tapasztalat Apó”
nekem másról beszélt.
Fontos a figyelmet felhívnom
arra a nem mellékes körülményre
hogy világos volt
Világos, napsütötte délután
mikor fizetetlen közönség az utcán
tömegben loholt
így az attrakció
akarva akaratán
kívül sokaknak látható
volt.
Minden nagyon jól,
sőt túl jól látható
s észre nem vehetően megrendezett.
Akár kígyóként összefonódó testük,
akár a lány hányásbuborékos
ajka, s mi hallható
volt böfögésként kiáramolva rajta.
Ocsmányat mondhatott,
szerencsére hozzám el nem jutott,
de maga a látvány
ahogy vertet cipel
egyenlőre veretlen.
Bár tudom az élet kegyetlen,
de azt is, nem ahhoz,
ki délben részegen,
iskolából, vagy mellől magát kíséretben
saját, vagy „áldozata” hajlékára.
Egyetemben
osztja szét gazdagon
pazar önzése önimádatát.
a miskolci utcán
nem volt hiteles,
de annál undorítóbb
ahogy áthajolt barátnője vállán
és még be sem köszöntött az est.
Fényes nappal,
fél kettőkor botladozott
eltúlzott mozdulatokkal
feltűnést óhajtott
s részemről meg is kapta,
bár nem tudom honnan tudta,
hogy pont akkor autózom arra.
Nem szánalom tört rám,
annál sokkal rosszabb
mint ahogy szerepét alakítva
pocsékan
öklendezve karolta
kisebb társa vállát,
ki szánalmat színlelve
hősiesen tartotta.
Abban bízva égett vele,
ha esetleg más alkalommal
ő kerül majd ily válságba
bizton számíthat
részvétre,
segítségre.
de ha arra nem is
jó adag viszonzástettetésre.
Fél kettőkor történt,
nem este
fényes nappal 13.30-kor
reggel óta vajh mily örvény
ragadta s temette
a lealjasulás legmélyére.
Azt hiszem sem ésszerű, sem annak ellentmondó indok erre nincs.
Sem szülő,
sem nevelő,
sem tanár nem akadt egy sem
ki látott volna reggel bármit
mi arra indította volna,
megkérdezze: Kincsem?!
Mi uralja kedélyedet,
mi nyomja szívedet,
segítségem kell-e?
Mind vakok,
süketek vagy
közömbösek lettek volna?
Nem, ezt igazán el nem hihetem.
Én azt mondom máshonnan fútt a szél,
„Tapasztalat Apó”
nekem másról beszélt.
Fontos a figyelmet felhívnom
arra a nem mellékes körülményre
hogy világos volt
Világos, napsütötte délután
mikor fizetetlen közönség az utcán
tömegben loholt
így az attrakció
akarva akaratán
kívül sokaknak látható
volt.
Minden nagyon jól,
sőt túl jól látható
s észre nem vehetően megrendezett.
Akár kígyóként összefonódó testük,
akár a lány hányásbuborékos
ajka, s mi hallható
volt böfögésként kiáramolva rajta.
Ocsmányat mondhatott,
szerencsére hozzám el nem jutott,
de maga a látvány
ahogy vertet cipel
egyenlőre veretlen.
Bár tudom az élet kegyetlen,
de azt is, nem ahhoz,
ki délben részegen,
iskolából, vagy mellől magát kíséretben
saját, vagy „áldozata” hajlékára.
Egyetemben
osztja szét gazdagon
pazar önzése önimádatát.
RSS Feed
