Szobor

Egy mellszobor,
egy másik,
egy egész alakos.
A hálás utókor,
másra vágyik,
a szobor, így lesz piros.

Emez tiltakozik,
provokál amaz,
mikor rongál.
Véleményét kifejezi,
pusztulásra szavaz,
s talapzatra firkál.

Nem számít életet,
vagy halált hoztak,
kik modellt álltak.
A re-művész tévedhet.
Egyaránt lakolhat,
a sok merev alak.

  Aki a szegénységet
komolyan venni szokta,
a pénzt, ma nem erre szórja.
Az alkotó tevékenységet,
kedveli, érti, támogatja,
de a kereteket jól meghúzza.

Számára egy műalkotás,
leginkább gyönyör,
a csalfa szemnek.
Nem politikai állásfoglalás,
mi sokakat gyötör,
s ettől világgá szélednek.

  Nem szimbólumgyár
számukra a műterem,
hanem tiszta forrás.
Innen hörpint csodát,
kinek máshol nem terem,
legfeljebb csalódás.

Van, volt és lesz
oly kor ahol,
ilyenre is jut.
Az az éra, nem ez.
Most az csahol,
ki kutyán élni tud.

  A többi nem nyüszít.
Már ereje sincs hozzá.
Kőre jutott, kenyérre nem.
S aki mindent elveszít,
az élethez már hozzá,
ragaszkodni nem mer.

Az életnek, ne a halálnak,
állítsatok mementót,
derék magyar emberek!
A jövőnek s ne a históriának,
adjatok feldolgozandót!
Ez így tovább nem mehet!