Stadionnyi távolság

Elég a tanulásból! A tudás mételye öl.
Előre a fizikum vertikumán magasabbra
csak, hogy elég tudományosként hangzzék!
Elő a labdával rúgd csak magasra föl!
Építs hozzá teret, s teríts rá gyepet, a játszma
vadul játszassék, de senki meg ne sérüljék!

  Ne nézd az árát, kerül amibe kerül,
forrást bányászunk hozzá a polgárok
lyukas erszényéből és meglásd,
sokan ezért vérvörösre verik tenyerük.
Elmarni hagyják munkahelyük s otthonuk
e mulatságért, de nincs is itt semmi gond.

Adóterhet elbírni már képtelenség,
de a súlyemelés egy másik sportág,
ezért, aki nemzeti játékunk nem tiszteli,
az egy oktondi, nemzetrontó ellenség,
kerékkötője fejlődésünknek nemdebár
hogy meggebedjen, csak azt érdemli.

Semmi mást nem fejlesztenek mint
az arénát, hol falábú gladiátorok
kapkodják füvön fetrengve a levegőt.
Egy halasztást nem tűrő feladat sincs,
csak a móka, kacagás és a játékok,
eközben a „drukkerek” keresik a betevőt.

  Mint hangyának egy stadionnyi táv
oly messze kerültünk a reménytől,
hogy jobb kor jő mely szüle végre,
észt, értelmet, s uralkodni az igazság
s nem egy focista fog stoplis cipőből,
akinek szűkössé vált a munkahelye.

Nosza ki a szabadra, a szép zöld gyepre!
Otthon ott érzi magát, hol e szín nyugtatja
s építészeti ideái mámorában úszik.
A helótahad mozdul, teremt a kérelemre,
mely ajkait e tárgyban hanyagul elhagyja,
Colosseumot épít neki, hogy lecsillapítsa.

  De nincs már hely hová,
nincs már pénz miből,
építeni új pályát lehet.
Nincs ki használná,
és ki nézné élvezetből,
de ahogy nézem a csatár még mindig remeg.