Értekezleten

Erőltetett kínos mosoly lengi be a termet.
Fogcsikorogva vette kezdetét az értekezlet.
A feleslegest túlragozni gyűltünk össze most,
náluk okosabbak mázgálták szerteszét a fost.

  Talán nem is főnöknek hívnák,
nem is a vezetők közé sorolnák,
ha nem tartana rend szerint észosztást,
vagy szimplán kérdés nélküli indoklást.

  A hangjukat szeretik hallani ennyire?
Vagy ecetes pofák torz képét gyűjtik be,
kik éhbérük foglyaiként földig hajolva
egymást lökdösve állnak be a sorba.

  Kinek igazán adódik mondandója,
annak nem parancsolhat az óra.
Az információ ugyanis mit sem ér,
ha napok is múlnak, míg végül célba ér.

  Tudja ezt a konda, mi durcásan maga elé röfög.
Hétről, hétre megéli, az idő mily feleslegesen döcög.
Érdemi újdonságot nem tartalmazó megbeszéléseken,
vagy ahogy mostanság hívják cifrán: meetingeken.

  De legjobban az mérgesít fel emberek,
mikor képmutatóan csendre intenek egyesek.
Ne rombolja senki testületünk ingatag imázsát,
mely szertefoszlott midőn nevezett kitátotta erre száját.

  Van-e méltósága a jámbor birkáknak? -kérdezek vissza.
Erre összes szín kiül arcára, mit napfényből bont prizma.
Etetnek, de nem vagyok éhes barátom,
ellenben veled én nem hízókúrázom!

  Nekem a kevés is sok ebből a locsogásból.
Önigazoló, fennhéjázó, magamutogatásból!
Pár szóból is megértem, ha van tartalma,
ha nincs, nem fogok vigyorogni, mint a vadalma.

Ezt a szerepet szívest átengedem bárkinek,
ki halandóságáról boldogan feledkezik meg.
Úgy érzem kirabolnak időről-időre,
s mi elmúlik nem köszön be már a jövőben.

  Napról, napra közelebb kerülünk a legvégső állomáshoz.
Élményekre akarok emlékezni, mit társként hívtam az utazáshoz.
Színeket, dallamokat, ízeket akarok látni, hallani, érezni
s nem a sivárság, a haszontalanság terhét a sírba vinni.