Április elseje

Reggel ébredés után jó szokásomhoz híven
pikkpakk átfutottam mit is írt a hogyishívják.
Hogy a befolyásmentes sajtót megemésszem,
a müzlihez lenyeltem két adag szódabikarbónát
de a savam így is felszökött.

Aszongya a vezércikk, kedvenc kabinetem
lemondott, mert döntéseik súlyát nem bírták
magukban feldolgozni, tudják nem helyesen
határozták meg a követendő nemzeti direktívát,
mert alkalmatlan elnökölt.

  Továbblapozva olvastam, bár magam sem hittem,
belátják, de feldolgozni képtelenek a sok hibát,
a sok dőreséget, ezért az országnak eltekeredett
kormányrúdját nem megélhetési elitnek engedik át
kit a pénz el nem bűvölt.

  Támogatásukról biztosítva az uralkodó ellenzéket,
kérnek engedélyt diszkréten keresni egy új hazát,
ha nem is országunk határai közt, de más földrészen,
és saját maguk törlik le mindenhonnan kezük nyomát.
S a „tatár horda” elfüstölt.

Fellocsolásom után izgatottan bújtam a börzeindexet,
kacagva gyúrtam gombóccá az euró árfolyamát.
Zöldségpucolásnál használtam a felsőoktatás tervezetét,
benzinár csökkentés, fizetésemelés és eltörlik az áfát,
jó hír-szivárvány így tündökölt.

Faltam a lapokat, tv műsorokat, rádió hírkommenteket
s mikor épp az aranyat keresve szétvágtam a dunyhát,
miután a svájci bankbetétem hazairányítását rendeltem el
csak akkor került szemem elé, s láttam meg a naptárt.
Most megyek s magam felkötöm.