Mikor sikerült kijárnom a szabadságom
erre a május eleji csonka hétre, eszembe
nem jutott, hogy az oly áhított nyugalom
ünnepélyes évfordulóval esik majd egybe.
Nyolc éve annak, hogy a békesség szigetén
egy parcellát magunknak kikeríteni sikerült,
szemünk előtt tartva gyermekeink érdekét,
választani az praktikust,lehetségest és ésszerűt.
„A gyereknek egészségben és biztonságban
szabadságát élvezve, de felügyelet mellett
kell felnőnie, de ezt lehetetlen nagyvárosban
kiviteleznünk.” dörögtem lágyan felvetésem.
Sokat nejemet győzködnöm nem kellett,
hasonló terveket dédelgetett hamarabb
mint én, így a vásárlási döntés megszületett,
s vágyaink valóra váltásába segített a bank.
Igen az, mely most oly sokunkat elveszejt,
az tette lehetővé, e menedék megszerzését.
Kétlakivá váltunk. Szabadság és ünnepek
itt talál minket, kikapcsolódásra ítélvén.
Itt szervizeljük lemerült szervezetünket,
s ha melegvíz szolgáltatás, vagy fűtés
meghibásodna, leállna a család beülne
a verdába és harminc perc múlva fürdés.
Mi is van itt, ami máshol nincs?
Semmi. A nagy semmi így írom,
hogy egyértelmű legyen a kincs,
a nihil. A hiányom a birtokom.
Nincs zaj, nincs bűz, nincs stressz,
nincs rohanás, kapkodás, hajtás,
nincs sok ember, így tömeg sem lesz,
nincsenek remények s nincs csalódás.
A magunk urai vagyunk itt teljesen.
A mi házunk itt tényleg a mi várunk.
Évek során nehezen- kellemesen
toboroztuk boldogságunk táborát.
Megvan itt mindenünk, mint otthon
talán még több is mint gondolnánk,
csak a kényelem miatt nem itthon,
van otthon. A városhoz köt munkánk.
Dehogy is nem számoltunk, a csudát!
Mikor összetört szívvel kullogunk
egy jobban sikerült vakáció után
városi lakásunkban lógatni orrunk.
A mindennapok kiszámolt percei
fojtanak belénk minden reményt,
és egyikünk sem meri bevallani,
tartósan kitörni ide nem lát esélyt.
Talán egyszer szabadúszóként,
vagy családi gazdaságot alapítva
régi-új nyomári lakosokként,
tudnánk letelepedni e kis faluban.
Addig maradnak az üdítő nappalok
és pihentető éjszakák, mint a mai.
S felfogom sokkal többet nem kaphatok
e nyalánkságból. Pedig jó volna ráunni.
erre a május eleji csonka hétre, eszembe
nem jutott, hogy az oly áhított nyugalom
ünnepélyes évfordulóval esik majd egybe.
Nyolc éve annak, hogy a békesség szigetén
egy parcellát magunknak kikeríteni sikerült,
szemünk előtt tartva gyermekeink érdekét,
választani az praktikust,lehetségest és ésszerűt.
„A gyereknek egészségben és biztonságban
szabadságát élvezve, de felügyelet mellett
kell felnőnie, de ezt lehetetlen nagyvárosban
kiviteleznünk.” dörögtem lágyan felvetésem.
Sokat nejemet győzködnöm nem kellett,
hasonló terveket dédelgetett hamarabb
mint én, így a vásárlási döntés megszületett,
s vágyaink valóra váltásába segített a bank.
Igen az, mely most oly sokunkat elveszejt,
az tette lehetővé, e menedék megszerzését.
Kétlakivá váltunk. Szabadság és ünnepek
itt talál minket, kikapcsolódásra ítélvén.
Itt szervizeljük lemerült szervezetünket,
s ha melegvíz szolgáltatás, vagy fűtés
meghibásodna, leállna a család beülne
a verdába és harminc perc múlva fürdés.
Mi is van itt, ami máshol nincs?
Semmi. A nagy semmi így írom,
hogy egyértelmű legyen a kincs,
a nihil. A hiányom a birtokom.
Nincs zaj, nincs bűz, nincs stressz,
nincs rohanás, kapkodás, hajtás,
nincs sok ember, így tömeg sem lesz,
nincsenek remények s nincs csalódás.
A magunk urai vagyunk itt teljesen.
A mi házunk itt tényleg a mi várunk.
Évek során nehezen- kellemesen
toboroztuk boldogságunk táborát.
Megvan itt mindenünk, mint otthon
talán még több is mint gondolnánk,
csak a kényelem miatt nem itthon,
van otthon. A városhoz köt munkánk.
Dehogy is nem számoltunk, a csudát!
Mikor összetört szívvel kullogunk
egy jobban sikerült vakáció után
városi lakásunkban lógatni orrunk.
A mindennapok kiszámolt percei
fojtanak belénk minden reményt,
és egyikünk sem meri bevallani,
tartósan kitörni ide nem lát esélyt.
Talán egyszer szabadúszóként,
vagy családi gazdaságot alapítva
régi-új nyomári lakosokként,
tudnánk letelepedni e kis faluban.
Addig maradnak az üdítő nappalok
és pihentető éjszakák, mint a mai.
S felfogom sokkal többet nem kaphatok
e nyalánkságból. Pedig jó volna ráunni.
RSS Feed
