Nem és nem

Nem az Istennek sem akar már végre leszakadni az ég.
Itt dörög, dörgedezik, fenyegetően morog, a szürke lég.
De könnyre fakadni mégsem szándékszik az irigy kutyája.
Az éltető nedvet irigyen szürke gomolyfellegeibe zárja.

Pukkadj meg te szemét, hasadjon szét beled hátha terhet
lepakolva a könnyebbséggel megérkezik eszed s a kedved
emelkedettebb lesz, mint jól felpakolt felleged tánca
mi az eső utáni napsugárral együtt kevert színek románca.

A szivárványban megláthatod, mint tükörben művedet
elszórt éltető nedveddel a földeket, hogy műveled
Csak tudnám eddig könyörögnöm miért kellett, miért
kelleted magad, magadban miért tartod ami nem is tiéd.

Csak megőrzésre maradt nálad, teljes hasznosításról
kisajátításról, önzésről, irigységről igazán szó sem volt.
És amit adtál is már meg ne haragudj, ajándéknak kevés
csalfa biztatásnak rengeteg, te szörnyeteg, ez szemétség.

Elmúltál, elmentél, a fene enne meg, tekintettel nem lennél
senkire és semmire, mely magaddal hordozott vizedből él.
Vidd magaddal tovább, de nyögd a súlyát fösvény páragóc,
nem vagy te sem jobb, s különb, mint az emberek nagyja, martalóc.

Már így is túl sok időt és figyelmet szenteltem neked,
ezért több betűt nem ütök, a lapot kitépem és elfeledlek.
Jellemed, illetve jellemtelenséged fedje örök homály,
nem te leszel életünkben a kedvenc természeti hozomány.