Mit csinálunk mi?
Hát normálisak vagyunk?
Nekilátunk azon agyalni,
vajon az államtól mit kapunk?
Mit lök koncként,
mint rühes kutyának
a gazda nyűgként, koloncként?
Hogy maradjon rabszolgának.
A hozzá hű jámbor állat
ki érte halni is kész akár,
csupán ennyit ér a szolgálat.
Eltartójának kéne, ha már
rábízták, róla gondoskodnia.
Illene tisztességgel
ápolnia, gondoznia
becsülettel szeretettel,
mert a kutya hűséges társ,
magát s ha kell mást
nem kímélő bajtárs,
teszi mit tesz, nem mást
mi tőle elvárható
és számon kérhető is.
Mert ő kiszámítható,
de ilyen vajon a gazda is?
Nem fél ez az úr?
A tekintélyes, erélyes,
vagy csak úgy nagy hatalmú,
ha az uralt a hűbéres?
A jámboron ostort pattintani
se nem hősies, se nem dicső.
Egyenesen oly rút, hogy való köpni,
ki ez ügynek megnyerhető.
Gyenge, tehetetlen hátán állva,
távolba nézni nem művészet
s nagy vész a népre ha álma,
Tiprójának, a messzefürkészet.
Pedig, ha maga alá nézne
látná, min áll, ugyanazon
anyag miből ő is lenne,
ha bevallaná egy napon.
De szerepét feledve emészti
lényegét képező elemet,
miből, kiért alkották, építik
piramisán a legfelső emeletet.
Értük és velük: e két szó
nem hagyja el száját.
Nekem és miattam! A hangzó
dörgedelem fokozza vágyát.
Gólemként emészti fel
alkotó sejtjei seregét.
Lassan, de biztosan fogy el
s örökre elveszti apadó erejét.
Nem fog akkor már tudni
semmit tenni a közért, a népért.
Agonizálva fog belefúlni
a vérbe, mit egykor oly olcsón kimért.
Mit csinálunk mi?
Nem, mi nem is csaholunk
csak bégetünk bambán. Juhai
vak Küklopsznak bizony mi vagyunk.
Hát normálisak vagyunk?
Nekilátunk azon agyalni,
vajon az államtól mit kapunk?
Mit lök koncként,
mint rühes kutyának
a gazda nyűgként, koloncként?
Hogy maradjon rabszolgának.
A hozzá hű jámbor állat
ki érte halni is kész akár,
csupán ennyit ér a szolgálat.
Eltartójának kéne, ha már
rábízták, róla gondoskodnia.
Illene tisztességgel
ápolnia, gondoznia
becsülettel szeretettel,
mert a kutya hűséges társ,
magát s ha kell mást
nem kímélő bajtárs,
teszi mit tesz, nem mást
mi tőle elvárható
és számon kérhető is.
Mert ő kiszámítható,
de ilyen vajon a gazda is?
Nem fél ez az úr?
A tekintélyes, erélyes,
vagy csak úgy nagy hatalmú,
ha az uralt a hűbéres?
A jámboron ostort pattintani
se nem hősies, se nem dicső.
Egyenesen oly rút, hogy való köpni,
ki ez ügynek megnyerhető.
Gyenge, tehetetlen hátán állva,
távolba nézni nem művészet
s nagy vész a népre ha álma,
Tiprójának, a messzefürkészet.
Pedig, ha maga alá nézne
látná, min áll, ugyanazon
anyag miből ő is lenne,
ha bevallaná egy napon.
De szerepét feledve emészti
lényegét képező elemet,
miből, kiért alkották, építik
piramisán a legfelső emeletet.
Értük és velük: e két szó
nem hagyja el száját.
Nekem és miattam! A hangzó
dörgedelem fokozza vágyát.
Gólemként emészti fel
alkotó sejtjei seregét.
Lassan, de biztosan fogy el
s örökre elveszti apadó erejét.
Nem fog akkor már tudni
semmit tenni a közért, a népért.
Agonizálva fog belefúlni
a vérbe, mit egykor oly olcsón kimért.
Mit csinálunk mi?
Nem, mi nem is csaholunk
csak bégetünk bambán. Juhai
vak Küklopsznak bizony mi vagyunk.