Maszat Janka

Ma a szívem szakadt meg, de nem tehettem,
hogy odamenjek és átöleljem, megköszönjem,
Maszat Jankának, hogy itt voltak Mind,
kik majd nem lesznek s nincs tovább. Nincs!

Mert bár a színház direktora még hivatalba
nem, de máris belelépett a társulatba.
Helyesen tenyerelt lenne, tudom én jól,
de a lábhoz képest a kéz gyenge károkozó.

  Még nem az, de már fullajtárjai,kegyeltjei
az egész épületet elfoglalták s nem engedi,
a színház építőköveinek az utolsó percig-
mit ő szabott- hogy peregjenek könnyei.

Mosolyogj Janka! Fizetünk téged ezért!
Menned kell, kit érdekel ez az Istenért!?
Játssz, köt a szerződésed, játssz értetted?!
S Janka játszva felel meg a becsületének.

És nem mint a süllyedő hajót a patkányok,
hanem a hullámsírt választó hős kapitányok,
úgy hagynak el minket a „miskolci” színészek
örömöt hagynak ránk örökül s nem keserűséget.

  Emelt fővel messzire látnak és találnak
remélem ma itt ezen a földön másnak
nem, csak a művészetnek szolgáló
igazgatót, aki segítő lesz s nem gátló.

Aki emberként tekint majd a komédiásra,
nem statisztikai adatként, mint problémára,
ki akkor zavar el ha indoka szakmai,
és ez esetben is a szemét földre szegezi.

  Aki nem csak tudja, hanem érzi, mi az alázat
a közönségnek mi jár, és mit kaphat a társulat.
Aki azért harcol, amire felesküdött anno:
„Érted vagyok veled s nem vagyok fajankó.”

  Búsan hagytam mögött a teátrumot,
vigaszt nem keresek már sem itt, sem ott.
Esetleg ha eljutnék a Maszat hegyen túlra,
megtalálnám ahol nincs színházdiktatúra.