Levél

Egész nap hivatalos ügyeket intéztem.
Mondhatni maszekot,bár azt másra értik.
A maszek, mikor valami hasznot hajtó,
privát mókuskodáson az embert érik,
és nem máskor, kizárólag munkaidőben.

Itt erről egyáltalán nem beszélhetünk.
A munkaidő alatti „intézés” stimmel,
de magamnak hasznot nem szereztem.
Társadalmi megbízatásomat szívvel,
ész nélkül végzem, de ne erről beszéljünk.

  Nem kínos nekem, csak úgysem hinné el,
józan gondolkodású magyar ember,
él e Földön még oly bolond, ki nem ingyen,
hanem ráfizetéssel komoly munkát végez el,
jelentős hasznot hajtva ezzel szervezetének.

  De elég az önfényezésből, agarakkal hátrébb!
A nagy elintéző ember kevély nem lehet.
Tudtam(?) mit vállalok, mikor beleugrottam.
Megkezdett művemet másra bízni nem merem,
hobbiként illene felfognom, de ez nem játék!

Szavamnak, tetteimnek súlya volt és van,
nem véletlenül esett rám a választás.
Nem volt nehéz felfedezni bennem a güzüt.
Jöhet, feladat, megoldatlan, problémás,
nekirugaszkodom és hamarosan ad acta.

Most egy levelet kellett írnom állásügyben.
Természetesen nem magamnak. Ez normál.
Sok elintézendőt törekszem szétosztani,
figyelhessem azt, mit más már nem lát.
Bármit írok, már tényező lett értelemszerűen.

Ha már nekem kell levelet fogalmaznom,
az biztos, hogy nem party meghívó lesz.
De jól is van ez így, amit tudok megoldok.
Rutinom alapján, munkám gyümölcse mézédes.
De a legfontosabb: sikerül többeket megóvnom.