Közvélemény-kutatás

Nem, nincs befektetésem,
nem akarok autót még venni.
Nincs videokamerám sem,
és nem fogok repülőre ülni.

  Nem töltök évente egyetlen
vendégéjszakát sem üzleti,
de még magánúton sem,
aki nem hiszi ellenőrizheti.

Utoljára nem tudom külföldön
mikor voltam, ha a román,
vagy ukrán üzemanyag-feltöltő,
kiruccanást nem számolnám.

Nem voltam és nem is megyek,
mert „nincs hozzá kedvem”
wellness hétvégére sem belföldre.
Üres zsebbel, nincs hozzá merszem.

Én magyar állampolgár vagyok.
Dolgozó heti negyven órában.
Fizetve. Nem fizetve: non stop,
mert a munka, mindig dandárban.

A feladat, gond, nyűg nem fogy el.
Soha. Nem úgy, mint a fizetés.
Ezért a vágy sosem fog el,
összehazudni egy színlelést.

  Nem akarom eljátszani öt nyelven,
mint egy szépségkirálynő beszélek.
Nem fotóboltozom össze a tengeren,
amint óriás cápát fedélzetre emelek.

Nem eszem kaviárt és aki eszi,
azt nem irigylem, reggelire,
a vajas kifli kakaóval jobban esik,
a nagyanyám emlékére.

Rühellem a sok álszent színlelést,
a sok megjátszott arcot, mintha
nem is anya szülte őket, a kérkedést,
olybá tűnik, egynek sem lenne múltja.

Ilyen kérdőívet ebben az országban,
ma kitöltetni több mint képmutatás.
Amerikát játszhatunk, azonban
hiányzik hozzá a tér és a gazdagság.

  Na és a szemlélet sem ugyanaz,
de elárulom a nyugat-európai
is más, a miénkre nem hajaz.
A mi szókincsünk bizony egyéni.

Magyaroknak, magyarul tessenek
már Magyarországon megvalósítható
álmokat szórni, vágyakat abból fessenek!
Bármely más álca-kérdés, vérlázító.