Néhány sértetlen tabu azért manapság
még fel-felüti fejét a mindennapokban.
Ezeket nem észrevenni, elfeledni tisztelni,
az öngyilkossággal, száműzetéssel ér fel.
Meg senki ne lepődjön, ha ezek közé a házasság
a család szentsége, a kölcsönös tolerancia,
a felebaráti szeretet és más hasonló ósdi,
egykor oly fontos érték, már nem fér el.
Ha megoldhatatlan kínjával testvérünk harcol,
feleannyira nem érdekes és nem is fontos, mint
mondjuk mennyit is játszott a bajnokcsapat,
vagy ki hagyta abba később a doppingot és
lett olimpiai bajnok, ki a biológiával dacolt.
A hős ma nem Kovács néni, aki legkisebb nyugdíjasként
havi negyvenből teljes társadalmi egyetértés mellett halhat
éhen, de úgy kell neki, annak idején miért is nem indult az aranyért.
Ha tudnám, hogy a részvétel és nem a győzelem a fontos
érdekelne is engem, hogy naponta rendeznek rangos világ,
vagy országos versenyt, aminek örülnöm, érte rajonganom
illene, másként a társadalom szemetje, kivetettje vagyok.
Én nem értem a kor szellemét, amikor százmilliárd fontos
terminátorháborút bámul, aki teheti, az a négymilliárd,
mely adatot a tévéből loptam és meg kell mondanom
elriasztott? Hogy hétből háromnak soha nem lesz és nem volt.
Csaknem fele a Földnek ha akarná sem tudná nézni
a nemes küzdelmek garmadát. Nekik naponta kell
megvívni életükért számtalan kíméletlen csatát.
Ott a győztes érmet nem, de sebesülést sem szerez.
Ha jól küzdött, esélye van estére a belét kitömni,
ha nincs, e világból olyan észrevétlenül múlanak el,
mintha nélkülük is ugyanúgy nőne a kertben a virág
és ez a gondolat ragadós, mélyen a civilizációban gyökerez.
Mert mi civilizált nemzetek gyermekei, akik bámuljuk
a magunk által, helyettünk küzdő titánokat, kiken
összevész, vagy mulat egy kocsma, vagy egyéb becsületsüllyesztő
nekünk fontosabb, hogy jól mulassunk, kétkedők ebben
meg ne zavarjanak, mert jaj azt nagyon nem bírjuk,
legyen az bár éhező, de lehet olyan akit hidegen
hagy ez az egész majomkodás, ami csak a pénzről szól elképesztő
mennyiségű pénzről s mert ezt kimondom én vagyok a tiszteletlen.
Nem érdekelt az EB és nem néztem az olimpiát. A döntés enyém,
mondják bajszuk alatt somolyogva. De valóban, van élet
a közízlésen kívül, megmarad az egyén szabadsága?
Én inkább olyan status quo-t látok, ahol esetleg megtűrnek.
Azért teljesen nem, csak lokálisan halt ki belőlem a remény.
Ha bármilyen belső indíttatásból semmilyen cirkuszt nem kérek
magamfajta buta töknek, összeférhetetlen dögnek is van választása
s mert élek ezzel nem bélyegeznek, nagyképű entellektüelnek.
még fel-felüti fejét a mindennapokban.
Ezeket nem észrevenni, elfeledni tisztelni,
az öngyilkossággal, száműzetéssel ér fel.
Meg senki ne lepődjön, ha ezek közé a házasság
a család szentsége, a kölcsönös tolerancia,
a felebaráti szeretet és más hasonló ósdi,
egykor oly fontos érték, már nem fér el.
Ha megoldhatatlan kínjával testvérünk harcol,
feleannyira nem érdekes és nem is fontos, mint
mondjuk mennyit is játszott a bajnokcsapat,
vagy ki hagyta abba később a doppingot és
lett olimpiai bajnok, ki a biológiával dacolt.
A hős ma nem Kovács néni, aki legkisebb nyugdíjasként
havi negyvenből teljes társadalmi egyetértés mellett halhat
éhen, de úgy kell neki, annak idején miért is nem indult az aranyért.
Ha tudnám, hogy a részvétel és nem a győzelem a fontos
érdekelne is engem, hogy naponta rendeznek rangos világ,
vagy országos versenyt, aminek örülnöm, érte rajonganom
illene, másként a társadalom szemetje, kivetettje vagyok.
Én nem értem a kor szellemét, amikor százmilliárd fontos
terminátorháborút bámul, aki teheti, az a négymilliárd,
mely adatot a tévéből loptam és meg kell mondanom
elriasztott? Hogy hétből háromnak soha nem lesz és nem volt.
Csaknem fele a Földnek ha akarná sem tudná nézni
a nemes küzdelmek garmadát. Nekik naponta kell
megvívni életükért számtalan kíméletlen csatát.
Ott a győztes érmet nem, de sebesülést sem szerez.
Ha jól küzdött, esélye van estére a belét kitömni,
ha nincs, e világból olyan észrevétlenül múlanak el,
mintha nélkülük is ugyanúgy nőne a kertben a virág
és ez a gondolat ragadós, mélyen a civilizációban gyökerez.
Mert mi civilizált nemzetek gyermekei, akik bámuljuk
a magunk által, helyettünk küzdő titánokat, kiken
összevész, vagy mulat egy kocsma, vagy egyéb becsületsüllyesztő
nekünk fontosabb, hogy jól mulassunk, kétkedők ebben
meg ne zavarjanak, mert jaj azt nagyon nem bírjuk,
legyen az bár éhező, de lehet olyan akit hidegen
hagy ez az egész majomkodás, ami csak a pénzről szól elképesztő
mennyiségű pénzről s mert ezt kimondom én vagyok a tiszteletlen.
Nem érdekelt az EB és nem néztem az olimpiát. A döntés enyém,
mondják bajszuk alatt somolyogva. De valóban, van élet
a közízlésen kívül, megmarad az egyén szabadsága?
Én inkább olyan status quo-t látok, ahol esetleg megtűrnek.
Azért teljesen nem, csak lokálisan halt ki belőlem a remény.
Ha bármilyen belső indíttatásból semmilyen cirkuszt nem kérek
magamfajta buta töknek, összeférhetetlen dögnek is van választása
s mert élek ezzel nem bélyegeznek, nagyképű entellektüelnek.
RSS Feed
