Kísértetház

De nehéz tollat ragadom az elhagyott házban!
Mintha nem csak lakói, de a jószerencse is
maga mögött hagyta volna.
A lidércek, a titkok viszont mind itt maradtak.
Nyomasztó sóhajuk hallom, ha fülelek kicsit,
minden repedésből szűrődik a nóta.

Terelnek, hívogatnak, kalandornak néznek,
ki a rejtélynek ellenállni nem tud, nem akar.
És milyen jól gondolják.
Főhőse vagyok ennek az ijesztő mesének,
bátorságom véges, de Szezám nem takar
előlem a titokra megoldást.

Tudom már mitől ilyen síron túli,vagy inneni
e falaktól határolt komor játszótéren,
a hangulat s vele közérzetem.
Magára,cserbenhagyták egykor, megsínyleni
névleges eleim miatt ezért fogom én,
s hiába értem, még remegek.

Megéhezett az évek alatt. Nem táplálta senki.
Fél fogára sem vagyok elegendő már,
a kárhozott új gazda.
Ha engedem, biztos elemészt, meg fog enni.
Javíthatok rozsdás zárat, csöpögő csatornát,
még üresen kong gyomra.

Mésszel mázolhatom, kenegethetem gittel,
megigazíthatom cserepét, úgy látom
ezzel megkéstem.
Igyekezetemen mosolyog,költözésre tippel,
nem engesztelhetem ezzel, otthonom van máshol.
Ezért veszejt el. Nem viccel.