Fürödni kell

Talán már egy hónapja sem fürödtem.
Nem számolom. Lehet van az kettő.
Valahogy az események körülöttem
úgy alakultak, nem jutott erre idő elegendő.

  Mindig volt fontosabb, sürgősebb,
legalábbis oly színben magát
előttem tüntette fel, hogy lényegesebb
elintézendőt nem is látott a világ.

Gyors zuhany, esetleg testhajlatok
langyos, szappanos vízzel mosása,
és soha ki nem felejtve a testnyílások
környékét, majd fogak körmök ápolása.

  Olyan puritánnak, katonásnak tűnhet,
pedig célravezető és éppen elegendő.
Rémálom lehet egy önimádó piperkőcnek.
A test megtisztul, de a léleknek nem elegendő.

  Nem mintha vízzel szennyes lelkemet
lehetséges volna tisztára mosni valaha.
De sárrögként rám tapadó bűntetteimen
gyakori kád-meditáció valamicskét oldna.

  Az esélyt, a lehetőséget sem teremtem meg
lelkiismeretem áztatás nélkül, negyven fokon
gyors programon mással mosatom meg,
majd centrizés nélkül újra mellkasomba dobom.

  Épp testben, ép lélek, de ép, hogy élek,
s a testem intő jelekre fittyet hányva
napról-napra,ütöm-vágom, nem kímélem.
De minden kínzás nem más, mint álca.

  Nem úgy alakult, ahogy szerettem volna,
de mit szerettem volna már elfeledtem
a sors, mi ugyan alakítható, nem úgy hozta
a következményeket megbocsájtani nem merem.

  Tudom, de fel nem foghatom, bűnhődnöm
azért nem kell, ami nem rajtam múlt.
De ki a fene tudja miért érzem a bőrömön,
hogy a sok elszalasztott esélyt takarja a múlt.

  "Nem véletlen, hanem trehányságom eredménye!”
- hangzik magam ítélete munkásságom felett,
„Nem tudom többre vinnéd, ha újra születnél-e!?”
- egyetértve bólintok és búsan szegem le fejem.