A napot, egykor Fenrir farkas, az égről lelopta.
Ezzel mindent, mi emberi, sötétségbe borítva
Tettének következménye, lett nagyon otromba
Mind, ki szemmel látott csak, lett arra kárhozva
Tegyen, vegyen, élje éltét mindent csak tapogatva
Tetteinek célja, s oka, eztán ne legyen biztos soha
Kényes szemük szerepét, a népek hamar elfeledték
Szeretetet,együttérzést, megértést is eltemették
Ötletet,s gondolkodást, szemétként utcára vetették
Szerencsére az eltemetett értékeket feljegyezték
Bölcsek, kik az éjjelt, eszükkel, s szívükkel szemlélték
Az értékek felé vezető úton, a morzsát elpergették
Madaraknak éhes hada gyűlt, nagyon kellett igyekeznem
Hogy az eltemetett-elfeledett kincseket idejében megleljem
A gondolattal ásott ágyásba szívemet, s eszemet befektettem
Feledett értéktől táplált földből, kelő virágot írásba tekertem
S az írásommal, e helyt s másutt farkast elrettentve kerepeltem
S ha másnak nem, de olvasóimnak a napot visszaszereztem.
RSS Feed
