Egy (i)gaz ember

Néztem az embert a maga 68 évével
néztem, az alkotmányozó, festészetkedvelőt,
néztem a kormánybiztost, bár ezzel
mit sem tudok kezdeni, csakúgy mint ő.

  Pont ide, közénk való. Máshol neki
nem nőne fű. Na de Magyarhonban!?
Mit fű, itt zöldellő babér övezi
nemes homlokát. Acélpántként körbefonja.

A polihisztor jelzővel alulértékelésemnek
adnék talán hangot. Megszavazok,
egy Géniuszt, talán elegendő ez óriási embernek,
kinek szelleme, jelleme, mint az éj, úgy ragyog.

Igen neki, kinek a Tripartitum és Corpus Iuris
egymásból következik, jogfolytonos
de miért nem gondolja vajon azt is,
hogy így levezetve, a 89'-es lenne még soros?!

Keveredik a sok tudomány, ismeret
kutyulódik a való, a vágy és a koholmány,
s ily káoszban rendrakásra még a lelkiismeret
sem alkalmas szívben rejlő adomány.

Mert működni az is csak szívben tud,
mely egyformán ver pro homo.
Ha összevissza kalimpál, felborul
úgy hiszi nem szívet lelt, csak izombogot.

Húsból van – látszólag, a hiénák zabálnák
de eledel jellegén kívül más nem árulkodik
szívről. Figyeljétek csak gazdája mondandóját!
Elárulja mi gyakran kígyónyelvére csúszik.

  Eh, de érdemel szót is ez a lény?
Ki kiapadt tehetsége kútját
pártharcosnak járó zsolddal majd két
évtizede töltögetni próbálja már?!

  Már odáig jutott, hogy sem művészként,
sem gondolkodó emberként, számon
nem tartja ellenlábas, s nyűgként
tűri „elvtárs”, mint szükséges rossz-szégyenfoltot.

Szerencsétlen balek a szemétdombra
a beutalója megíratott, de még fiókban.
S mi megmenti nem lesz más, mint éltes kora
s majdani bírái erkölcsi tartása.