Dúskálás

Vége egy újabb szabad hétvégének
mit egyre kevésbe érdemlek meg.
Mert az idővel okosan mostanság,
ki érti miért, de bánok igen mostohán.

Ha kapok egy szabad délutánt
akkor sem eposzt, sem mondát,
de még egy novellát, vagy esszét
sem írok meg, sem egy vidám mesét.

Az pedig kész katasztrófa, ha magamra
hagynak itthon, úgymond alkotni egy napra
mert még annyi új értéket sem teremtek,
mintha nem óráim lennének, csak percek.

  Időzavarra panaszkodni, elég nonszensz,
többet kapok így az eredmény is szebb lesz.
De az ábra szerint egy lusta, trehány dög,
vagyok, egy felszántásra váró heverő rög.

Mert belém bizalmat vetni, hogy megjavulok
hiú ábránd, írok, olvasok majd megvakulok,
de érdemi eredményt nem adok egyet sem,
ki kezemből, pedig nincs irigység bennem.

Csupán a lehetőségek örvényének engedve,
merülök a megvalósítandó, tennivaló-tengerbe.
Versenyt futok az idővel, de az gyorsabb nálam,
gyalog soha nem győzhetem le a szárnyalásban.