Dobzse

Dobzse Ulászló megéhezett vala.
Szalajtotta hamar Lacit a szakácsot.
Neki valami királyhoz illőt kreálna
s Laci így nyakába vehette a piacot.

  Laci olyan engedelmes forma
nem húzódott, csak pénzt kért
miből királyának ebédet vásárolna.
S e kéréssel kitapintotta a gyengét.

  Laci a róla elnevezett pecsenyét
a király elé tolta. De nem kapott
egy árva petákot sem fizetésként,
egy ebédnyi aranyat kölcsön adott.

  Meg is feledkezett róla ahogy illik,
a király aki csak helyeselni tudott,
Ki múltjába túrt, mindet az útból tisztít.
Laci szakács így a szemétdombra jutott.

Nagy a tábora a ganéjon hempergőknek.
koszosak, rongyosak, kívül a margón,
de emlékezetük nem csal és fenyegetőek.
Kérésükből vád lett egyre marasztalóbb.

  Nekik már hiába mondta: Jól van, jól van!
Nem ültek fel ennek a tréfának, nem nevettek
vele. Így omlott maradék hitele is romokba,
de ezen a pórnépek már el nem képedtek.

  Megtett mindent hű királyunk mit nem,
és elmulasztott, mit tennie kellett volna,
így szerzett első sorban mások előtt helyet,
s örök tagságot a megérdemelt szemétdombra.

  Igazát a hulladék alatt kereső király,
többé számomra nem érdekes
írni róla szánalmas és unalmas már,
így jövőben már Laciról szól énekem.