Nem könnyű jó apának lenni,
Istent játszani a gyerek előtt,
nem a megbocsájtót, engesztelőt,
hanem a haragost, kit kell engesztelni.
Lemondanék róla szívesen,
de elkerülhetetlen a korbács
s megnehezítem a dolgát
ha most engedek és leteszem.
Nem az én örömöm, az ő érdeke
az elé tartott tükörbe bámulni,
mit a büntetés rámája befogni
bárhogy feszítem, képtelen.
Arra jó, az egész akció,
megtudhassa hol tart most,
s a fejmosást, az alapost,
elszenvedje a nebuló.
De nehéz most okosnak lenni,
épülésére húzni határt meg!
Az idő egyre gyorsabban pereg,
nem volt hová halogatni.
A felszólamlás csaknem elvitt,
még mindig szorít, hol nem kéne.
De ha ezen múlik a jövője,
nem bánom ha tovább hasít.
Csak biztosra vehetném,
legalább a felét, negyedét
megértette és tizedét
elraktározta a kicsikém.
Akkor tudom majd ezt meg,
mikor már beleszólásom
nem lehet, csak javaslatom,
vagy nem áll velem szóba sem.
RSS Feed
