Csak nyugodtan

Képzeljünk el egy olyan világot,
ahol mindent lassan csinálunk!
Megengedhetjük magunknak,
azt, hogy csak akkor kapkodjunk,
ha nyakunkon érezzük a hurkot.

Máskülönben nyolckor kelnénk.
Kényelmes reggeli s tízóraizás,
séta munka közben, csésze tea
mert előrébb állna, mint a hajtás
s tudom így is remekelnénk.

Elvárásokat nem a munkahely,
nem a főnök támasztja igazán,
az öl meg, ahogy érteni akarjuk
a soha ki nem mondott szavát,
így csak tapogatózgat az ember.

  Kap ide, s kap oda is gügyén,
megfelelni a nem kívántnak
gőzerővel akarván, mindhiába
csak a ráncok és ősz hajszálak
szaporodnak a munka hősén.

  A családja, ha volt ideje alapítani,
már régen nem számol vele.
Nyolcadik lefújt balatoni nyár
nem engedett választásnak teret:
együtt élni, vagy elhatárolódni.

Kétség nem férhet a válaszhoz
ami legszomorúbb, fel sem veszi,
mikor mártotta szeretteibe tőrét
begyógyíthatatlanul markoltig
s erre már rá sem csodálkoz'.

  Semmije nem marad, koldussá lész,
se család, se barát, se kedély, se idő
s ha idő nincs, pénz sincs s akkor...?
...talán fontossággal tapétázott miliő...
Mégis a rohanással, mondd mire mész?

  Kérdem ezt pont én a képzelt embertől,
én ki két végén szüntelen égetem a gyertyát,
versenyt futva a győztes örökkévalóval.
Fényénél nem látom, holott zsíromból gyúrták,
Időhajcsárként mint is lettem,magamtól menekülő.