Az öröm

Imára kulcsolom két kezem
s hálát adok neked Istenem,
azért, hogy félhetek a holnaptól,
retteghetek a viszontagságoktól.

Remegve mondom ki, hogy örülök,
az önmegtartóztatástól megőrülök,
de segedelmeddel megtehetem,
ki utamba áll el ne veszejtsem.

Átgázolni máson, hogy nem merek
azért külön köszönetet rebegek,
leszek én a nyomorult letaposott,
kit kifacsarnak, mint egy rongyot.

Örülök, hogy fáj látnom a méltatlant,
ahogy elérhetetlen magasságokba tart,
de az, különösen az boldogít,
nem viselek képemen haragpírt.

Nem érzem, hogy elakasztanom kéne,
aki ügyesebb nálam és többet érne.
Nem kell ármányt szőnöm,
hogy puhább legyen a bőröm.

Boldoggá tesz, hogy egészségesen,
tudok vélekedni tiszta, józan ésszel.
Érzéseim mind a helyén vannak.
Nem, én nem vagyok pszichopata!