Apály

Mély merülésű bárkámmal
a zátonyok közé sodródtam.
Az éles kövektől szép számmal
tátongó óriás lékeket kaptam.

Elsőre nem tűntek végzetesnek
csak olyan mit hajó ácsok remélhetnek
szárazdokkon kívül javítani menetben.
Ezt nevezik berken belül könnyű esetnek.

  Kormányozhatatlan lett, nem fordult.
Teste sziklának csapódott, mint mikor kondul
a harangnak nyelve, a testét ütve zordul.
Míg mentve süllyedéstől két szirt közé szorult.

  A szivattyúk nem győzték már a vizet
így nehezült el, így nyelt még többet, s teret 
mozgásához így veszített. Az Idő a percet
ujjai közt pergette, hamar bekövetkezett a végzet.

Megfeneklett szita teste, de nem merült el.
A zavaros víz dühösen,de alaposan takarta be,
egyenletesen nyomasztva, terhelve, ellepve 
a hajót, amin élnem és haladnom kell.

Mert egy kis mozgó sziget vagyok, egy nagyobb gálya
minek a balsors zátony-lánc, fél sor evezőjét ledarálta
fordulni nem tud, ha tudna sem akarna,
de nyílt vízen, mint a vihar úgy haladna.

Könnyű testtel az élet-tengerben mélyre nem merülve
észre sem venném hová tévedtem, sok zátonyt kerülve.
Felületesen, a habokkal alig érintkezve
látszólag haladnék illúziót kergetve.

De a sekély szakaszon meg kell feneklenem,
ez sorsszerű, mert vagy nekem kell mennem,
vagy súlytalanoknak a világ végére sodródnia kell.
Az égre nézve várom a Hold mikor bukkan fel.